Pácban az ügyész Hajdú-Bét ügyben

2015 nov 2
Megosztás
Bajnai Gordon szelfizik

Gyűlnek a panaszok a Hajdú-Bét Rt. felszámolásával kapcsolatos nyomozás megszüntetése miatt, sőt, már fel is jelentették bűnpártolásért, hivatali visszaélésért a végzést hozó ügyészt.

 

A Hajdú-Bét Rt. felszámolásával, illetve annak megindításának a körülményeivel kapcsolatban először 2006. április 27-én rendeltek el nyomozást, amely eredménytelenül zárult. A múlt évben azonban olyan új, eddig még nem vizsgálta adatok jutottak a vádhatóság tudomására, amely miatt  a Kecskeméti Járási Ügyészség 2014. április 17-én a nyomozás továbbfolytatására utasította a Nemzeti Adó és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságát. 

Az új információ az volt az ügyben, hogy a Hajdú-Bét Rt. felszámolásának elrendelését megelőzően nagy mennyiségű fagyasztott húsárút helyeztek közraktárra oly módon, hogy azt leértékelték, vagy úgy, hogy az áru értékét valótlanul tüntették fel, illetve az értékesebb, jobb minőségű húst kevésbé értékesként tüntették fel annak érdekében, hogy az árukészletet kivonják a felszámolási vagyonból.

Ezen kívül arra vonatkozóan is információk merültek fel, hogy a fizetésképtelenné vált Hajdú-Bét Rt. a banki jelzáloggal terhelt ingatlanjait -  amelyek fedezetet nyújtottak a hiteleihez -, a vételi jog érvényesítése során áron alul értékesítették. 

Mindezek miatt súlyos következményekkel járó csődbűntett miatt indult nyomozás szoros ügyészi felügyelet mellett.

Házkutatások, tanúkihallgatások zajlottak, amelyben meghallgatták többek között Bajnai Gordon volt miniszterelnököt is, aki a Hajdú-Bét Rt. fő tulajdonosának a Wallis Rt.-nek volt akkoriban az egyik vezetője.

A NAV tapasztal adónyomozói végül büntetőjogilag értékelhető nyomokra bukkantak, de az ügyészség felülbírálta a bűnügyi igazgatóságot, átvette tőlük az ügyet és végül a napokban megszüntette az eljárást. Indoklásuk szerint: az adatokból nem állapítható meg bűncselekmény, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. 

A Kecskeméti Járási Ügyészség szerint a közraktárjegyeken feltüntetett húsárú leértékelése ennyi idő távlatában már nem igazolható pontosan. A jelzáloggal terhelt ingatlanok esetében pedig egy opciós megállapodás rögzítette az ingatlanok vételárának a meghatározását, amelyben a felek arról állapodtak meg, hogy meghatározott ingatlan-értékbecslőtől írásos állásfoglalást kérnek az ingatlanok likvidációs értékéről és ezen értékbecslésnek a számtani átlaga minősül vételárnak. Az, hogy a Hajdú-Bét Rt. képviselői ebben  a fizetésképtelen helyzetben nem vitatták az ingatlanok értékét, és azok értékesítéséről szóló okiratot 2013. december 23-án aláírták, nem utal az ésszerűtlen gazdálkodásra - áll a nyomozást megszüntető ügyészségi határozatban. 

A határozatot jegyző Német Zsolt vezető ügyész azt is kihangsúlyozza, hogy ezeket az opciós szerződéseket, mind a Szegedi Ítélőtábla, mind a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta.

A megszüntetés miatt több egykori károsultat képviselő jogász is panaszt tett már, sőt, feljelentés is született az ügyben a Kecskeméti Járási Ügyészség vezetője ellen, bűnpártolás, illetve hivatali visszaélés gyanúja miatt. 

A feljelentés szerint a Hajdú-Bét Rt. jelzáloggal terhelt ingatlanjaival kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság később azt  is kimondta, hogy azok értékaránytalanságát helyre kell állítani, továbbá több tucatnyi bizonyíték áll rendelkezésre a Hajdú-Bét Rt.-t Bács-Kiskun Megyébe sebtében átjegyző egykori cégbíró, Varga Miklós ügyében is, aki hivatalával összeegyeztethetetlen módon közreműködött az egyik legnagyobb felszámolócég vezetőjével. Ezen kapcsolat során  egy strómancég is bekerült a körbe, amelyen keresztül áron alul értékesítve lettek a Hajdú-Bét ingatlanai, megkárosítva így a kisvállalkozásokat, a cég beszállítóit, működtetőit. 

Német Zsolt - aki egykor a vádhatóság szempontjából sikeres bűnszervezeti kecskeméti maffiapert, valamint a Zuschlag-ügyet is tárgyalta - városi vezető ügyész elleni feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, az, amelyik Varga Miklós cégbíró elleni eljárást is megszüntette.

Végül 11 év után 246 millió forint köztartozást maga után hagyva a napokban sebtében megszüntették a Hajdú-Bét Rt. “fa”-at, hogy egy esetleges pótnyomozás elrendelése ne kavarjon tovább a múlt homályos bugyraiban.