Parlagi sasokat és rókákat mérgezett meg egy vadász

2016 júl 13
Megosztás
parlagi sas tetemek

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség természetkárosítás és állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy városföldi vadásszal és társával szemben, akik idegméreggel mérgezett tojásokkal rókákat és parlagi sasokat pusztítottak el.

A 39 éves városföldi férfi tanyájának környékén elszaporodtak a baromfit és egyéb háziállatot károsító dúvadak, rókák, ezért ismerősétől, az 55 éves városföldi hivatásos vadásztól kért segítséget. A vadász a kérésnek eleget tett és 2015. február közepén egy szatyorban olyan tojásokat vitt a tanyára, amelybe előzőleg – az ismerőse tudtával - karbofurán hatóanyagot (idegmérget) fecskendezett. Az idegméreg a szervezetbe kerülve különös szenvedést, fulladásos halált, pusztulást okoz. Forgalmazása és felhasználása 2008 óta tilos.

A vádlottak a mérgezett tojásokat a tanya környékén és a szomszédos dűlőben kihelyezték. A tojásokból egy róka fogyasztott, aminek következtében az állat sokat szenvedve elpusztult. Teteméből fogyasztott egy másik róka is, amely ugyanígy pusztult el. Ezután két parlagi sas is fogyasztott a megmérgezett rókák teteméből, amitől a fokozottan védett állatnak minősülő sasok is különös szenvedések után elpusztultak.

Az egyik parlagi sas jeladóval ellátott példány volt, a „Remény” névre hallgatott.

A parlagi sasok európai állománya mindössze 220 pár, amelyből 150 pár él Magyarországon. A mérgezés következtében elpusztult két parlagi sas egy költőpárt alkotott, koruk alapján először fogtak volna költésbe. A kihelyezett mérgezett tojások környezetében abban az időben további 8, jeladóval ellátott parlagi sas is megfordult és táplálkozott, így az állomány fennmaradását veszélyeztették a vádlottak.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfiakat természetkárosítás és több állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettével vádolja, amely a bűnhalmazat miatt 1-től 7,5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A szabadlábon lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.