Pellengéren a kecskeméti Lapok ügyvezetője

2014 feb 26
Megosztás
Mészáros László

Rendesen szivárog a Kik-For Kft. Szerdán számlamásolatokat lobogtattak Pesten, amely szerint Mészáros László, a Kecskeméti Lapok kiadójának vezetője, szakértői díjakat vesz fel a cégtől.

Szanyi kapitány és Király József közös sajtótájékoztatót tartottak a fővárosban, amelynek az egyik fő témája az egykor szebb napokat megért Kecskeméti Lapok, valamint a kiadó ügyvezetője, Mészáros László, aki - elmondásuk szerint: fideszes reklámújsággá silányította a nagy hagyományokkal rendelkező városi hetilapot.

Bejelentették: Mészáros havonta több mint egymillió forint juttatást kap a fideszes többségű kecskeméti önkormányzat cégén keresztül, miközben a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik vezetője, 

Király álcivil szervezetnek nevezte a CÖF-öt, és azt mondta: Mészáros László, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetésében is részt vállal, valamint alapítója a Patrióta Európa Mozgalomnak. Hozzátette: Mészáros hét éve vesz fel közpénzt Kecskeméten, e mellett szakértőként is beszámláz az önkormányzati cégnek. Ezek nagysága több száz ezer forint, de van közöttük több mint egymillió forintos számla is. Kérdésre elmondta: a számlákra a következő van írva:"kulturális, egyéb társadalmi és szakmai tervezés, szakértés".
Király kijelentette: szükségesnek tartja megvizsgálni a Mészáros Lászlóval kötött szerződéseket, hogy volt-e teljesítés. Emellett - tette hozzá - erkölcsi szempontból aggályos a magát civilnek nevező ügyvezető önkormányzati megbízása.

Király ezen állításait arra alapozta, hogy Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere 2007-ben személyesen képviselte a Kecskeméti Lapok kiadójának (Kecskeméti Lapok Kft.) taggyűlésén az önkormányzati részvény-tulajdonosnak, a KiK-For Kft.-nek az érdekeit. Ekkor ugyanis még a város kisebbségi részvényes volt, a polgármester azonban az értésükre adta, hogy többségi városi tulajdont szeretne a cégben. Ez több tízmillió forintjába került a kecskeméti adófizetőknek - tette hozzá Király. 

A meghatározó városi tulajdonba került cég havonta 500 ezer forint + 50 százalék mozgó prémium-jutalékot szavazott meg Mészáros Lászlónak, valamint ezer kilométernyi térített gépkocsihasználatot, továbbá korlátlan mobiltelefon-használatot. Erre jönnek a szakértői megbízatások - tette hozzá.

Király hangsúlyozta: Zombor Gábor kiáll ezen etika és szellemiség mellett, mert miután 2012-ben a Kecskeméti Lapok kisebbségi részvényesei nem akarták meghosszabbítani Mészáros mandátumát, Zombor újra személyesen megjelent a taggyűlésen, így Mészáros 2016. december 31-ig újra közpénznyeregben érezheti magát és tovább szakérthet a békemenet éléről a kecskeméti adófizetők pénzén. 

Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője rövid volt és velős, egyszerűen bolsevik üdvhadseregnek nevezte a CÖF-öt, vezetőit pedig egykori kommunistáknak. 

Széles Gáborról azt mondta, a pártállami időkből harácsolta össze induló vagyonát, Bencsik Andrást a kommunista sajtó egykori üdvöskéjeként jellemezte, Bayer Zsoltról pedig azt mondta: kommunista firkászként lopta be magát a nemzet szívébe.

Az MSZP elnökségi tagja arra szólította fel a Békemeneteket is szervező CÖF-öt, számoljon el, miből futja több százmillió forintos kampányokra, kik a támogatóik. Szerinte valószínűsíthető, hogy a CÖF-nek nemcsak Kecskeméten, hanem más fideszes önkormányzatoknál is vannak a jövedelmüket közvagyonból merítő bújtatott komisszárjai.

 

 

 

 
Címke: