A rendszerváltó filmszemle Lakiteleken

2017 ápr 28
Megosztás
Wonke Rezső

Az április 25. és 27. között a Lakitelek Népfőiskolán tartott szemlére korkép, portré, film és társadalomtudomány, oral history/elbeszélt történelem kategóriákban lehetett nevezni. A Lakitelek Népfőiskola, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki), és a Dunaversitas Egyesület által hirdetett filmszemlére hazai és határon túli alkotóktól összesen negyven film érkezett.

Az előzsűri a beküldött alkotásokat már korábban értékelte, s tíz filmet javasolt a szemle versenyprogramjába.

Ezek közül az Országgyűlés elnökének 500 ezer forintos, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 150 ezer forintos, a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25 ezer forintos különdíját, valamint az Experiment Kft. által felajánlott technika használati lehetőséget Wonke Rezső Sose akartam más lenni mint katona című alkotása kapta.

A Terror Háza Múzeum 300 ezer forintos különdíjában Kriskó László Szabadság tér '89 című sorozata részesült.

A Magyar Művészeti Akadémia 250 ezer forintos, valamint az Echo Televízió különdíját Zajti Gábor Belül kell felépíteni a házat című alkotása kapta meg.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának 250 ezer forintos, valamint a Heti Válasz különdíját Csallóközi Zoltán és Hajdú Péter Mihálya Homo politicus - Für Lajos című alkotása kapta, míg az NMHH Médiatanácsának 250 ezer forintos különdíját Huth Gergely Szétszakadt Magyarország című filmjének ítélték oda.

A zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a nemzet művésze volt. A díjakat a Rendszerváltó Filmszemle fővédnökei: Bíró Zoltán, a Retörki főigazgatója, Sára Sándor, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a zsűri tagjai adták át.

 A 10 díjazott filmen túl a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíjban részesítette Dér Andrást „Alámerülés és kibekkelés” című alkotásáért, melyet Dr. Kovács Endre Miklós, megyei jegyző adott át. 

Eiben István operatőr emlékére hirdetik meg a XVII. Lakiteleki Filmszemlét, amelyre szeptember 25-éig várják a nevezéseket - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója. 

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. és a Dunaversitas Egyesület november 7. és 9. között rendezi meg a XVII. Lakiteleki Filmszemlét.

A versenyen részt vehetnek falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek határon innen és túlról, minden 2010 után készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi filmszemléken még nem szerepelt - mondta a pályázati feltételekről Lezsák Sándor. 

Beszélt arról is, hogy nevezni krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehet. Minden benevezett filmről egy rövid szöveges leírást is kérnek, amely az alaklomra készülő katalógusba is bekerül. 

A filmszemle felhívása szerint krónika kategóriában helyi híradó, aktuális közéleti riportműsor és sport szerepelhet maximum 26 perc időtartamban. A korkép kategóriában legfeljebb 52 perces, egy településről készített filmtanulmánnyal valamint filmszociográfiával, a művelődés kategóriában maximum 26 perces hungarikumokról, helyi értékekről készített filmmel lehet nevezni. A portréfilmek hossza is maximum 26 perc lehet. A fikciós műsorok maximum 10 perces szórakoztató, animációs, rajz- és kísérleti filmek lehetnek. 

A benevezett filmek közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó alkotásokat. A döntésről a pályázókat október 6-ig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép mestere. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek. 

A nevezési lap letölthető a népfőiskola honlapjáról, a www.nepfoiskola.lakitelek.hu oldalról.