Rotary jótékonysági koncert a Nagytemplomban

2016 nov 21
Megosztás
Lino Busuttil

Az 1998-ban bejegyzett Kecskeméti Rotary Club ez évi közösség-segítő akcióját az ifjúság és tehetség gondolatkörében valósítja meg. Ennek szellemében a kecskeméti római katolikus Nagytemplomban 2016. november 25-én (pénteken), Katalin napján 19 órától jótékonysági céllal koncertet rendeznek. 

A műsoros támogató est színes, látványokban gazdag hangulatát a gyönyörű barokk miliőben az Európa-szerte ismert, neves máltai lézer-komponista: LINO BUSUTTIL (képünkön) teremti meg erre az alkalomra készített három részes zenei látvány-összeállításával. 

A koncerten ARANYOS JÁNOS (gordonka), a remélt bevétel jelentős részével tanulmányai céljából támogatásra kerülő KORB VANESSZA (hegedű), MUDRÁK MARIANN (ének) és TÚRI-NAGY JÁNOS (orgona) lépnek fel. A bő egy órányi hangverseny alkalmával Antalffy, Bach, Beethoven, Brahms, Händel-Halvorsen, Mendelssohn, Mozart, Stradella és Wolf Péter művei csendülnek fel. 

Támogató jegyek a Három Gúnár Szálloda és Étterem recepcióján (Kecskemét, Batthyány u. 1-7.), a koncert helyszínén, a műsor megkezdése előtt, illetve a kecskeméti rotaristáknál 2.000,- forint/db áron elérhetők.

A PADMA BASIC Hungary segítségének köszönhetően már napok óta Kecskeméten tartózkodó kreatív máltai művész, látványtervező: Lino Busuttil november 23-án, szerdán 16:00-tól nyilvános bemutatót tart a Nagytemplomban.