Súlyos baleset a kecskeméti elkerülőn

2018 feb 10
Megosztás
baleset az elkerülőn

Bács-Kiskun megyében az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó, valamint nyolc anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Két gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő.

AKecskeméten a 445-ös elkerülő úton közlekedett február 9-én, pénteken délután körül egy 60 éves makói nő az általa vezetett Volkswagen Passat típusú személygépkocsival. Haladása során - a rendelkezésre álló adatok alapján - egy jármű előzésébe kezdett, amely során áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő Citroen Xsara típusú személygépkocsival. A balesetben a jelenlegi adatok szerint a Passat sofőrje súlyos, a Citroen 41 éves sofőrje, 34 éves és 32 éves utasa életveszélyes, valamint egy 2 éves gyerek könnyű sérüléseket szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!