Szemléletváltás is szükséges a hulladékgazdálkodás reformjához

2018 már 23
Megosztás
tudatformálás

A környezetgazdasági célok érdekében teljesen átalakult a térségi hulladékgazdálkodás rendszere és az igazi változások még csak most kezdődnek a jelentős fejlesztésekkel, de mindezek mellett a fogyasztók tudatformálása is szükséges.

A területileg egységes, regionális közszolgáltatók létrehozását szorgalmazó hazai hulladékgazdálkodási reform által 10 egykori közszolgáltató alkotja jelenleg a DTKH - Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonpofit Kft.-t, amelyből a legnagyobb tulajdonos a Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit (VG) Kft.  A Bács-Kiskun Megye északi részén egészen Pest megye középső részéig hulladékgazdálkodási feladatot ellátó cég ügyvezető igazgatója Agatics Roland, aki a vaskúti székhelyű Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. első embere. 

Az ügyvezető számára fontos, hogy a jelentős szakmai háttérrel rendelkező VG Kft. a legnagyobb tulajdonosuk, mert még hatékonyabban és gördülékenyebben tudják teljesíteni a térségi hulladékgazdálkodás reformját.

Az átalakítás alapja - tudtuk meg Agatics Rolandtól -, hogy a korábbi depók megtartása mellett racionalizálódik a térségi hulladékszállítás és a válogatás. Az átalakítás lényege egy korszerű válogatómű építése, amelynek megvalósulásával a hulladékban található anyagában és energetikailag hasznosítható anyagok is ki lesznek már választva, továbbá megújul a gépjármű park, új edények kerülnek beszerzésre, amit egy csaknem 9 milliárdos összegű pályázati forrás fedez.

Mindezek mellett a gyűjtés rendszere is megváltozik, egységesül - mondta az ügyvezető. Az egész szolgáltatási körzetben, így Kecskeméten is hamarosan megszűnnek majd a szelektív gyűjtéshez használt nejlonzsákok. Helyettük a vegyes hulladék mellé zárt „sárga fedeles” edények lesznek kihelyezve az újrahasznosítható csomagolási hulladéknak, egy „barna fedeles” edénybe pedig a szerves (biológiailag lebomló” hulladékot gyűjthetik a családi, valamint a tömbházas körzetekben az ingatlanhasználók. Az áttérés nem csak kényelmes a fogyasztók számára - tette hozzá Agatics Roland, hanem hatékonyabb is, mint az előző rendszer volt, mert az országos felmérések azt mutatják: csaknem negyven százalékkal növeli meg a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét. E mellett az éves lomtalanítás is átalakul egy hívásra házhoz menő rendszer bevezetésével. 

Mindez úgy valósul meg - hangsúlyozta az ügyvezető, hogy

nem változik a közszolgáltatás díja, csökken a VG Kft. tulajdonában lévő, Kisfáiban működő depó terheltsége, növekszik a fogyasztók kényelme és nem utolsósorban megvalósulnak a környezetvédelmi és gazdasági célok. 

Hosszú távon ugyanis a DTKH Kft. szeretne együttműködni a Termostar Kft.-vel és benne a megvalósítás előtt álló égetőműjével, amely további alternatívákat kínálhat a XXI. századi hulladékgazdálkodásban.

A rendszerátalakítás, valamint a fejlesztések sikere azonban a fogyasztóktól is nagy mértékben függ - mondta Agatics Roland, ezért szeretnénk a tudatformálásra is nagy hangsúlyt fektetni egy környezetvédelmi- és hulladékgazdálkodási tudásközpont létesítésével Kecskeméten.

Forrás: vg-kft.hu