Szervízutak városa

2013 nov 12
Megosztás

A legutóbbi kecskeméti képviselő-testületi ülésen Kohajda László, független képviselő azt indítványozta, hogy épüljön egy szervízút az 5-ös főút mentén fekvő Törekvés-lakótelepiek számára.

 

Az indítvány hallatán Zombor Gábor kellemetlenül érezte magát. Nem akarta ugyanis megsérteni Kohajdát, tudja, érzékeny lélek, finoman kell vele beszélni, mert ha nem, akkor érintettség címén szétnyomkodja szavazógépével az ülést, a másik dilemmája meg az volt, hogy finoman miképpen is lehetne elküldeni valakit a nagybüdös francba. Érezte ezt a feszültséget Kohajda és mielőtt a fejéhez vágták volna a  a szívlapátot  azt mondta, jó lesz egy kis földutacska is, határidő jövő év tavasza.

Na, erre már Zombor fegyverhordozója, Nagypál Sándor is felmordult. Éveket öregedett az északi elkerülő út, meg a térségi kerékpárutak nyomvonalának a kijelölésével és a kisajátításokkal, most meg tervezzen meg egy szervízútnyomvonalat, ami jó lesz homokból is. 

A többiek hallgattak. Vártam, hátha van annyi vér a pucájában a sok verbális lokálpatriótának, hogy az asztalra csapnak és kiállnak végre az évtizedek óta függőben lévő szervízutakért, de nem. Az okostelefonjaikba révedtek.

Pedig Kecskemét újkori képviselő-testületei beteges módon tervezik a szervízutakat, amelyből egy sem valósult meg, miközben a papíron szereplő nyomvonalakkal elveszik az állampolgároknak azt az alapvető jogát, hogy a tulajdon ingatlanjaikat átépíthesssék, korszerűsíthessék stb. Miről is van szó. A Budai út bevezető szakaszán, a Tesco áruháztól a Március 15-e utcai kereszteződésig húsz év óta van szervízút kijelölve az út két szélén. A házak úgy néznek ki mint a putrik, mert a terv miatt építési tilalom van érvényben, ezért természetesen egy befektető sem csönget be hozzájuk. A Ceglédi úton dettó a helyzet, igaz még csak nyolc éve. Sohasem lesz belőle semmi, mert nem lesz rá kisajátítási pénz, az elkerülő meg hamarosan elviszi a forgalmat. Okafogyottá válnak. Ennél jóval kisebb probléma a Faragó köziek gondja, hogy a magánút, amelyen kiközlekedtek megszünt, a szervízút meg csak ígéret, az a száz család meg majd kirepül valahogy az utcából napra nap.

Úgyhogy szegény Törekvés lakótelepiek, ne reménykedjetek! Addig jó, míg nincs szervízút, mert ha lesz, az úgyis csak papíron létezik, az meg több kárt tud okozni, mint a kátyús aszfalt.

Rajnai Attila

Címke: