Szobonya Zoltán Emléknap

2017 szep 30
Megosztás
ünnepség az emléknapon

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szeptember 29-ét - a tavalyi évhez hasonlóan - az idén is az emlékezés és főhajtás napjának szentelte. A Megyeházán megrendezett dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap az 1945-1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak állít méltó emléket, a rendszert megszenvedő tanuk és családjuk előtti tisztelgés, együttérzés emléknapjaként.  

„Az utókor feladata, hogy méltón megemlékezzen, főhajtással adózzon a kommunizmus ártatlan áldozatai és emlékük előtt, mindent elkövessen azért, hogy a jövendő nemzedékek mentesek legyenek a kommunizmus mételyétől, ismerjék, óvják értékeiket, büszke tagjai legyenek nemzetünknek. Ezzel a feladattal tartozunk mindazok emlékének, akik megszenvedték ezt a rémséges időszakot és feláldozták magukat a nemzet oltárán.”- mondta el megnyitó beszédében Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke.

Az ünnepségen előadást tartott Bank Barbara, aki a törtész szemüvegén keresztül és a ránk maradt iratokból idézve mutatta be a diktatúra megyei történéseit. Részvételével megtisztelte a rendezvényt a jánoshalmi mártír lánya, Szobonya Csilla és köszönetet mondott Rideg Lászlónak az Emléknap létrehozásáért. Kelcz Dávid a Kelda Zenekar nevében az Ismerős Arcok „Talán csak álom” és a „Mennyit ér?” című dalait adta elő gitáron.

A Megyeháza után a megemlékezés a kecskeméti börtönnél, az egykori jánoshalmi ügyvéd kivégzésének helyszínén folytatódott, ahol az ünnepélyes műsort követően a jelenlévők megkoszorúzták dr. Szobonya Zoltán emléktábláját. 

A rendezvénnyel egy időben kültéri kiállítás nyílt a Megyeháza előtt Görgényi István 1956-os élményeit feldolgozó olajfestményeinek válogatásából (Rigó Erik gyűjteményéből). A kiállítást Rideg László, megyei elnök nyitotta meg és a Mayossa Hagyományőrző Egyesület tagjaiként Szekeres Kamilla népdalok éneklésével tette ünnepélyessé. A kiállítás egy hétig tekinthető meg a Megyeháza előtti téren.

2017-ben az alábbiak kaptak dr. Szobonya Zoltán Emléklapot:

• - Barcsák János (Mélykút)

• - Dági József (Jánoshalma)

• - Dr. Horváth László (Kiskunhalas)

• - F. Nagy József (Kiskunhalas)

• - Faragó Imre (Kiskőrös)

• - Gyöngyösi Imre (Kalocsa)

• - Páldeák János (Lajosmizse)

• - Pető Zoltánné (Jánoshalma)

• - Stöckl János (Solt)

• - Szálteleki János (Kalocsa)

• - Taska László (Kecskemét)

• - Tóth Lászlóné Fejes Erzsébet (Kecel)

• - vitéz Almási László (Budapest)

• - Zsikla István (Soltvadkert)

• Dr. Szobonya Zoltán Posztumusz Emléklapot kapott:

• - Dobróczky Antal (Kerekegyháza) 

• - Doszpod Béla (Mélykút) 

• - dr. Bogdán Miklós (Kerekegyháza) 

• - Gémes Mihály (Tiszakécske) 

• - id. Révész István (Kecskemét)

• - id. Vadas Jenő (Kecskemét) 

• - Nagy János (Mélykút) 

• - Németh László (Kerekegyháza)  

• - vitéz Bolvári István (Drágszél) 

• - vitéz Szentlászlói Sándor (Kalocsa)  

• - Zombori Imre (Kecskemét)