Szurkolói incidens a KTE-Pécs meccsen

2015 már 24
Megosztás
bebétó a kecskeméti TE-ben

Egy vendégszurkoló nem jutott be a szombati KTE-PMFC mérkőzésre. Elég hiteles levelet írt a sztorijáról, a KTE viszontválasza egy másik verzió. Vajon kinek van igaza? Olvasson és döntsön.

"Ma délután úgy gondoltam, hogy megtekintem a Kecskeméti TE – PMFC Mathias OTP Bank Liga NB1-es labdarúgó mérkőzést. Semleges szurkolói kártyával váltottam jegyet a találkozóra. Késve indultam el Budapestről, így csak 16.25-kor értem a KTE stadionjához. Korábban még nem jártam ebben a stadionban, így nem ismeretem a járást. Gépjárművemmel az „A” bejáratnál parkoltam le, így ehhez a kapuhoz mentem először, hogy beléphessek a stadionba. Mielőtt kezeltettem volna a jegyemet, azt odaadtam a biztonsági őrnek, hogy megkérdezzem tőle, hogy ezzel a jeggyel melyik kapun tudok bemenni. Azt mondta, hogy „utálja ezeket az internetes jegyeket, mert nem lehet rajtuk kiigazodni”. Láttam, hogy pont ott van a vendég szektor, így megkérdeztem tőle, hogy bemehetek-e e vendég szektorba, mert annak ellenére, hogy budapesti vagyok, úgyis a vendég csapatnak szurkolnék. Azt mondta, hogy próbáljam meg nyugodtan. Elmentem a vendég szektor bejáratához, ami ettől a bizonyos „A” jelű bejárattól mindössze 15-20 méterre van. A jegykezelő automata – tulajdonképpen teljesen helyesen – nem engedett be a vendég szektorba a semleges kártyával váltott jegyemmel, így visszamentem az „A” bejárathoz. Az „A” bejárat jegykezelő automatája beengedett a stadionba.

Ekkor kezdődött az, ami miatt a szituáció kivizsgálását kérem önöktől. A biztonsági őr közvetlenül a forgókapu után megállított, átvizsgálta a ruházatomat, majd elkérte a szurkolói kártyámat a jegyhez, amit át is adtam neki. Az ellenőrzés megtörtént, a jegyemet és a szurkolói kártyámat visszakaptam, majd a biztonsági őr közölte velem, hogy csak akkor enged be a stadionba, ha kijelentem neki, hogy a lelátón nem fogom azt kiabálni, hogy „Hajrá Pécs”. Először azt gondoltam, hogy ez valami rossz vicc és bambán néztem előre, mire ő – most már tegezve – megismételte a mondatot: „Ide csak akkor mehetsz be, ha nem fogod azt kiabálni, hogy Hajrá Pécs”. Hozzáteszem, hogy életemben még egyetlen mérkőzésen sem kiabáltam semmit, egy abszolút békésen ücsörgő szurkoló vagyok, aki még gólnál sem szokott a székéről felállva örülni, talán még akkor sem, ha a kedvenc csapatom 0-4-ről az utolsó 10 percben 5-4-re megfordítja a mérkőzést.

A biztonsági őrnek azt mondtam, hogy én nem jelentek ki olyat, hogy nem fogom azt mondani, hogy „Hajrá Pécs”, ez nevetséges, a stadionban sportszerű keretek között akkor buzdítom a kedvenc csapatomat, amikor csak akarom. A biztonsági őr ekkor erélyesen fellépve elém állt, és hívta a „biztonsági igazgatót”. Nem ellenkeztem semmit, fizikai atrocitásra természetesen sem a biztonsági őr, sem az én részemről nem került sor. Alig egy percen belül előkerült a „biztonsági igazgató”, aki megkérdezte a biztonsági őrt, hogy mi a probléma. A biztonsági őr a fent leírtakról tájékoztatta a vezetőjét, vagyis arról, hogy én nem vagyok hajlandó kijelenteni, hogy nem fogom a lelátóról azt kiabálni, hogy „Hajrá Pécs”. A „biztonsági igazgató” és vele lévő társa ekkor kijelentették, hogy távozzak a stadionból, ők úgy döntöttek, hogy én erre a mérkőzésre nem mehetek be. Hiába mondtam el, hogy érvényes semleges szurkolói kártyával vásárolt érvényes jegyem van, igen arrogáns stílusban és módon közölték, hogy itt ők döntik el, hogy ki mehet be egy mérkőzésre és ők úgy döntöttek, hogy nem mehetek be.

Elsétáltam a néhány 10 méterre lévő klubházhoz, ahol egy KTE melegítőben lévő úrtól kértem segítséget, elmondtam, hogy az érvényes jegyem és klubkártyám ellenére nem engednek be a stadionba. Az úr segített volna, ám ekkorra odaért a „biztonsági igazgató” a társával. A „biztonsági igazgató” ráförmedt a nekem segíteni akaró úrra és azt mondta, hogy majd ő eldönti ki mehet be a stadionba és felém mutatva azt mondta: „ez ma ide nem fog bemenni”. Nem tudtam mit tegyek, az egész szituáció teljesen szürreálisnak tűnt. Tehetetlenségemben először felhívtam az MLSZ klubkártya infóvonalát, de a telefont senki sem vette fel. Ezt követően felhívtam a Kecskeméti TE csapatát a +36 76 415-812-es számon. A telefont egy hölgy vette fel, neki is elmondtam, hogy érvényes jegy és semleges kártya ellenére nem tudok bejutni a mérkőzésre. A hölgy segítőkészen azt mondta, hogy menjek a klubház bejáratához, odaküldi a kollégáját, hogy az segítsen nekem. A KTE klublógós pólóban lévő fiatalember megkérdezte mi történt? Elmondtam neki, hogy a „biztonsági igazgató” nem enged be a stadionba. Legnagyobb meglepetésemre ekkor a „biztonsági igazgató” szemrebbenés nélkül azt hazudta, hogy én bent jártam a „kecskeméti szektorban”, azt kiabáltam, hogy „Hajrá Pécs”, ezért kivezettek és nem mehetek vissza a stadionba. A fiatalember elvette a jegyemet, elvitte azt egy ellenőrzésre, majd fél percen belül visszatért azzal, hogy én 16.30-kor valóban beléptem a stadionba az „A” bejáraton. Elmondtam neki, hogy igen, így van, de a biztonsági őrön nem jutottam túl, mert nem voltam hajlandó kijelenteni a fentebb már többször írtakat. A „biztonsági igazgató” és a társa ekkor azt mondták, hogy én hazudok, 5 biztonsági őr fogja azt tanúsítani, hogy engem kivezettek a stadionból, feleslegesen ugrálók, én ma erre a mérkőzésre nem megyek be, mert itt ő a főnök és ő dönt arról, hogy ki mehet be és ki nem. Megkérdeztem, hogy ha a vendég szektorba váltok jegyet, akkor oda beengednek-e, de azt mondta, hogy „te erre a mérkőzésre ma nem mész be”.

A helyzet kilátástalanságát látva autóba ültem és hazamentem. Szeretném, ha kivizsgálnák és szükség esetén a „biztonsági igazgató” eljárását szankcióval sújtanák. Elképesztő helyzetnek tartom, hogy ma Magyarországon előfordulhat ilyen. Önmagában az egy abszurd szituáció, hogy egy „biztonsági igazgató” döntése alapján a KTE stadionban nem lehetne sportszerűen buzdítani semleges kártya és jegy birtokában a vendég csapatot, de az még abszurdabb, hogy a beléptetésnél erről nyilatkozni kell és ha nem vagyok hajlandó nyilatkozni, akkor nem engednek be a stadionba.

Bízom benne, hogy a KTE stadionjában vannak képrögzítő eszközök, amik igazolják, hogy engem nem vezettek ki a stadionból. Nem is tudtak volna a lelátóról kivezetni, mert a bejárati kaputól számítottan 2 méterig jutottam csupán. Nemhogy a mérkőzést nem láttam, de még a lelátó lépcsőjéig sem jutottam el. Véleményem szerint a beléptetésem megtagadása teljesen indokolatlan volt. Úgy vélem továbbá, hogy ha egyáltalán eljutottam volna a lelátóig és előfordult volna az, hogy én azt kiabálom, hogy „Hajrá Pécs”, akkor sem lett volna ez ok arra, hogy valakit kivezessenek egy stadionból.

1985 óta járok magyar bajnoki mérkőzésekre, azon kevesek egyike vagyok, akik még egyáltalán járnak bajnokikra, még akkor is, ha csak évente néhány alkalommal. "

A házigazda válasza

Klubunk kivizsgálta a több internetes oldalon megjelent szurkolói nyílt levélben foglaltakat, melyre válaszolva az alábbi tájékoztatást adjuk:

A 2015. március 21-én 16:00 órakor kezdődő Kecskeméti TE – Pécsi MFC labdarúgó mérkőzésre történő jegyvásárlási információkat honlapunkon keresztül hoztuk nyilvánosságra. A KTE mérkőzéseire az érvényben lévő szabályozás értelmében, csak MLSZ futballkártyával, vagy klubkártyával lehet jegyet vásárolni. A szurkolók minél teljesebb kiszolgálása érdekében, klubunk a vendégszektor kivételével lehetővé teszi a jegyvásárlást az MLSZ futballkártyával és klubkártyával rendelkezők számára egyaránt. A vendégszektorba esetünkben csak pécsi klubkártyával lehetett jegyet vásárolni. Ezen kívül természetesen a semleges szurkolók számára is rendelkezésre áll a kijelölt szektor. A panasszal élő szurkoló online vásárolta meg a jegyét (MLSZ futballkártyával) a hazai nézők számára kijelölt szektorba.

A rendelkezésünkre álló információk alapján, a szurkoló érvényes MLSZ futballkártyával és belépőjeggyel érkezett a stadionba, ahol 16:30:05 órakor (fél órával a mérkőzés kezdete után) belépését követően az ellenőrzésnél Pécsre utaló kártyát is felmutatott, ezért felhívták a figyelmét, hogy ez hazai szektor. Tulajdonképpen semmi akadálya nincs, hogy innen tekintse meg a mérkőzést, de ezzel együtt felkérték, hogy ebben a szektorban ne viselkedjen pécsi szurkolóként, mert ezt a szektorban tartózkodó hazai szurkolók nem fogják jó néven venni, viselkedjen semleges szurkolóként. A szurkoló ezt követően „Hajrá Pécs” kiabálással elindult a lépcső felé (16:30:35), ekkor a biztonsági személyzet megállította és közölték vele, hogy mivel egyértelműen pécsi szurkoló, átkísérik a vendég szektorba. A biztonságiak rádión hívták a biztonsági igazgatót, akivel megbeszélték, hogy a szurkolót kiengedik a stadionból és a biztonsági igazgató fogja átkísérni a vendég szektorba (16:31:55). Az átkísérés során a szurkoló segítő szándékunk ellenére olyan magatartást tanúsított, mely alapján a biztonsági igazgató úgy ítélte meg, hogy a mérkőzés biztonságának érdekében nem engedi be a vendégszektorba sem (16:33.35).

A panaszos szurkoló ezek után a klub főbejáratánál dolgozó recepciós kollégával azt közölte (16:35), hogy most érkezett a mérkőzésre és a beléptető kapu nem engedi át, valami gond lehet az interneten vásárolt jegyével. A jegyet ellenőriztük, és megállapítottuk, hogy azzal már egyszer (16:30:05) beléptek a stadion területére. Ezt követően telefonon is kereste a klubot (16:45) és továbbra is arra hivatkozott, hogy érvényes jegye ellenére nem engedik be a stadionba. A beszélgetés során közölte, hogy ő a pécsi csapatnak szurkol, de nem megy a vendég szektorba.

Klubunk vezetése és a beléptetésért, valamint a mérkőzés biztonságos megrendezéséért felelős biztonsági igazgató próbálták megadni a segítséget az egyértelműen pécsi szurkolóként megnyilvánuló úr számára a mérkőzés megtekintésére, aki több kollégánknak is valótlanságot állítva, nem tanúsított együttműködést. A mérkőzésen rajta kívül több olyan szurkoló is volt, aki rossz helyre vásárolt belépőt, őket is megkérdeztük, hogy hová szeretnének ülni. Az egyeztetéseket követően mindenki onnan tekintette meg a mérkőzést, ahonnan szerette volna, függetlenül attól, hogy honnan érkezett és milyen szurkolói kártyával rendelkezett.

Nagyon sajnáljuk, hogy ebben az esetben – az érvényben lévő szabályozás szerint eljárva – nem sikerült a szurkoló számára is elfogadható megoldást találni. A hasonló esetek megelőzése érdekében nyomatékosan felhívtuk a biztonsági igazgató figyelmét, hogy a jogszabályi keretek között eljárva tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az előírásoknak megfelelő belépővel rendelkező szurkolók a szabályokat betartva szurkolhassanak a stadionban.

 

Kecskemét, 2015. március 23.

 Tisztelettel: 

S. Juhász Attila

Ügyvezető

Fotó: KTE