Terike néni utolsó farsangja

2014 feb 8
Megosztás
bezár a kecskemét első jelmezkölcsönzője

Végleg lehúzza a rolót Kecskemét első mennyaszonyi ruha és gyermekjelmez-kölcsönzője. A szegények és a gazdagok igényeit ugyanis már nem tudja kielégíteni a kisvállalkozás.

 

Végkiárusítás, hirdeti a fésűsfogas ház mögötti kicsinyke üzlet, ahol már tizenhat éve lehet saját készítésű jelmezeket találni kicsikre, nagyokra, illetve menyasszonyi, valamint koszorúslány ruhákat kölcsönözni. Ez volt az első ilyen jellegű kisvállalkozás a városban még a nyolcvanas években, igaz, akkor még nem ezen a helyen, hanem a Hoffmann János utca elején működött, de miután ott kisajátították a régi házakat, akkor került ide Terike és az üzlete.

- Jó tíz éve éreztem, hogy nagy a baj - mondja a nyugdíjas kisvállalkozó, amikor néhány úrilánynak nem a báli ruhákkal volt gondjuk, hanem az árával, ugyanis ők már valami egyedit és drágát szerettek volna, hogy kitűnjenek a többi közül, és eldicsekedhessenek az árával, a szüleik meg partnerek voltak ebben. A jó helyre házasodott menyasszonyok is hasonlóan gondolkoztak.

Aztán lassan jött a másik véglet, teszi hozzá, amikor a kölcsönzési díjat is sokalni kezdte néhány szülő.

Nézelődtek, alkudozta, majd továbbálltak, elmentek a turkálóba, vagy egy használtruha boltba, hátha találnak valamit még olcsóbban, bármi is az, csak azt az egy napot kihúzzák vele az óvodában, vagy az iskolában. Mára pedig itt van az internetes használtruha-kereskedelem.

- Nincs értelme, sóhajt fel, nem csinálom tovább, az emberek idegesek, tele vannak gondokkal, bajokkal, és ez mind rámragad, viszem magammal este haza, miközben a minőség, a kézi munka már nem érdekel senkit, csak az olcsó silányság, ez pedig nem kedvez a kézművességnek, ami a kisipar alapja.

 

Címke: