TERMOSTAR - Megújuló energiával a hatékony távhőszolgáltatásért

2017 nov 17
Megosztás

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb fejlesztése előtt áll a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. 2019 őszén, több mint 2 milliárd forintos beruházással megújuló energia hasznosítására alkalmas fűtőmű kezdi meg működését a társaság Szultán utcai telephelyén. 1,4 milliárd forintot pedig a jelenlegi távhőrendszer fejlesztésére, valamint új fogyasztók rendszerbe kapcsolására fordíthat. Az uniós támogatással megvalósuló beruházásokról Horváth Attilát, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

- Mi indokolja a „zöld energiát” hasznosító, új fűtőmű létrehozását Kecskeméten?

- A megújuló energiaforrások létjogosultsága és térhódítása ma már megkérdőjelezhetetlen. 2020 után az Európai Unióban csak az a tagállam számíthat támogatásra a távhőszolgáltatás területén, ahol a megújuló energiaforrások felhasználása eléri az összes energiafelhasználás minimum 13 százalékát! Az energiaágazat fenntarthatósága érdekében az unió arra ösztönzi a tagállamokat pályázati források biztosításával, hogy a helyi adottságoknak leginkább megfelelő megújuló energia felhasználására törekedjenek. Az előkészítő munka során bebizonyosodott, hogy Kecskeméten a faapríték üzemű fűtőmű jelent optimális megoldást költséghatékonyság, környezetvédelem és gazdaságosság szempontjából egyaránt.

- Hogyan állítják elő és honnan kerül a fűtőműbe a faapríték?

- A faapríték a KEFAG Zrt. környékének erdészeteiből kerül hozzánk. Az aprítékot az erdőgazdálkodás melléktermékének tekinthető gallyakból, háncsból, a kivágott fa tuskójából és gyökérzetéből állítják elő. Ezek eddig is rendelkezésre álltak, azonban semmire sem lehetett hasznosítani. 2 év múlva pedig új kazánjaink az egyéb faipari felhasználásra alkalmatlan fahulladékból teremtenek meleget a távfűtéssel rendelkező kecskeméti otthonokban. Szintén lényeges, hogy a tervszerű kitermelést minden erdőrészen új ültetvények telepítése követi, így évtizedeken át biztosítható az aprítékellátás.

- Mennyivel lesz kevesebb földgázra szükség a kecskeméti távhőszolgáltatáshoz az új fűtőmű üzembe állása után?

- Számításaink szerint éves viszonylatban a jelenleg felhasznált gáz 70 százalékát ki tudjuk váltani a faapríték fűtőmű révén. Ezzel jelentős lépést teszünk a kecskeméti távhőszolgáltatás energetikai függetlensége felé. A faaprítékot helyben, helyi munkaerő állítja elő, ráadásul jelentős készletek tárolhatók, ami a biztonságos tüzelőanyag ellátás garanciája. Összességében elmondható, hogy az új fűtőmű üzembe helyezésével Kecskemét távhőellátása jóval kevésbé lesz kiszolgáltatva azoknak a világpiaci és politikai tendenciáknak, amelyek a fosszilis energiahordozók rendelkezésre állását és beszerzési árát érinthetik.

- Környezetvédelmi szempontból mi garantálja a biztonságos működést?

- A Kecskeméten megvalósuló faapríték üzemű fűtőmű megfelel a 2017 októberétől hatályos, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) ajánlására elfogadott, az eddiginél is szigorúbb uniós környezetvédelmi előírásoknak! Ezek betartását már a beruházás során külső szakértők, szakhatóságok ellenőrzik, és a kontroll természetesen az üzemelés során is folyamatos lesz. Ehhez minden feltételt biztosítunk, hiszen kecskeméti cég lévén a környezetvédelmi előírások betartása számunkra nem kényszer, hanem elemi érdek. Mi magunk is itt élünk, itt élnek a gyermekeink, természetes, hogy csak olyan technológia megvalósítását támogatjuk, amely minden tekintetben maximális biztonsággal működtethető. Ezért is megnyugtató, hogy a Szultán utca telephelyünktől mindössze 400 méterre található a Földművelési Minisztérium által a Tóth László sétányon működtetett, 0-24 órás megfigyelést biztosító mérőállomás, amelynek mérési adatait mindenki percre pontosan nyomon követheti a www.levegominoseg.hu internetes oldalon, ami teljes átláthatóságot biztosít.

- Várható-e, hogy a faapríték fűtőmű üzembe állásával olcsóbb lesz a távhőszolgáltatás?

- A távhő a hatósági árral rendelkező közszolgáltatások körébe tartozik. Az új fűtőmű várhatóan megteremti a lehetőségét annak, hogy bizonyos mértékben csökkenjen a szolgáltatás ára, és ami nem kevésbé lényeges: a zöld energiát hasznosító beruházás révén fenntarthatóbbá válik a rendszer. Jelenleg is elmondhatjuk, hogy a távhőszolgáltatás alapdíja országos viszonylatban a legolcsóbbak közé tartozik Kecskeméten.

A hődíj pedig mintegy 100 hazai távhőszolgáltató összehasonlításában a legkedvezőbb egyharmadba tartozik.

A fejlesztésekkel a legfontosabb célunk, hogy piacképes, biztonságos szolgáltatást nyújtsunk a Kecskeméten élő embereknek, szervezeteknek, vállalkozásoknak. 

- A TERMOSTAR Kft. másik sikeres pályázata a jelenlegi távhőellátó rendszer fejlesztését célozza meg. Mi minden valósulhat meg 1.4 milliárd forintból? 

- A fejlesztési pályázat eredményeképpen lehetőség nyílik új fogyasztók távhőellátásba való bekapcsolására a megyeszékhely négy fő területén, emellett szivattyúcserékkel, új vezetékek építésével, valamint a fogyasztói hőközpontok számának bővítésével korszerűsítjük a TERMOSTAR Kft. jelenlegi rendszerét. Ahol már működik ilyen hőközpont, ott egyértelmű tapasztalat, hogy a szolgáltatás rugalmasabbá vált. Miért? A szolgáltatói hőközpontokhoz akár 10-12 társasház is tartozhat. Vannak köztük fűtéskorszerűsített, hőszigetelt társasházak, de akadnak olyanok is, amelyeknél ezek a munkák még nem történtek meg. Természetes, hogy egy jól szigetelt háznak egészen más a hőigénye, mint egy olyan épületé, ahol nincs korszerű szigetelés. A szolgáltatói hőközpont esetében ezeknek a különbségeknek a figyelembe vételére nincs lehetőség. Ezzel szemben a fogyasztói hőközpontnál - amelyek a társasházak  földszinti közös helyiségeiben vannak – akár arra is adottak a feltételek, hogy 1-2 társasház, az ott élők közös elhatározásának megfelelően, egyedileg dönthet például arról, hogy mikor szeretnék beindítani a fűtést, és milyen fűtési alapértékeket határozzanak meg. Ez a komfortérzetre és természetesen a költségekre is pozitív hatással lesz.     

- Miért érdemes új fogyasztóknak bekapcsolódni a távhőszolgáltatásba?

- A TERMOSTAR Kft. mellett szóló legfőbb érv a költséghatékony és biztonságos szolgáltatás. Ezt mérlegelve több olyan társasház közösség jelezte csatlakozási szándékát, amelyek saját kazánnal rendelkeznek, ám a berendezések műszaki állapotuk miatt cserére szorulnak. A számítások azt igazolták, hogy gazdaságosabb megoldást jelent számukra a távhőellátáshoz való csatlakozás, mint új fűtőberendezés vásárlása, üzembe helyezése, működtetése. A nagy fogyasztók közül többek között a Mercedes Kosárlabda Akadémia vezetése jelezte csatlakozási szándékát. Kecskemét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, és a fejlesztések cégünk számára azt az örömteli feladatot jelentik, hogy korszerű ellátással szolgáljuk ki az új igényeket. Így tárgyalásokat folytatunk a belvárosban – többek között – a Lővei Klára Kollégium vezetőivel, valamint a Rudolf-kert területén létrejövő oktatási és kereskedelmi egységek beruházóival, akik számára vonzó alternatívaként tudjuk biztosítani a távhőszolgáltatást a megújuló energiafelhasználás révén. Természetesen a költséghatékonyság szempontjából is fontos, hogy minél többen vegyék igénybe a távhőellátást, ezért is jelent nagy előrelépést a sikeres fejlesztési pályázat, amelynek köszönhetően uniós támogatással folytathatjuk a rendszer korszerűsítését, bővítését.