Tisztességtelen szerződési feltételek több ingatlanközvetítő irodahálózatnál

2017 jún 14
Megosztás
ingatlanközvetítés

A Pest Megyei Főügyészség három ingatlaniroda szerződéseibe foglalt tisztességtelen szerződési kikötések miatt fordult közérdekű keresettel a Budapest Környéki Törvényszékhez.

Három Pest megyei székhelyű ingatlanközvetítő cég országosan, illetve a fővárosban, Pest, Somogy és Zala megyében is irodákkal rendelkező franchise hálózat tagjaként működött. A cégek külön-külön előre szerződésmintákat készítettek el abból a célból, hogy irodáikban azok alapján kössék meg a hozzájuk forduló, ingatlanjaikat értékesíteni kívánó emberekkel a közvetítői szerződést. Ezt a szerződés-sémát írták alá az ügyfelek a cégek ingatlanirodáiban.

Az ingatlanközvetítő cégek egy ideje már alkalmazták a szerződésmintáikat, amikor a Pest Megyei Főügyészség azt fogyasztóvédelmi tevékenysége körében megvizsgálta. A vizsgálat során a főügyészség megállapította, hogy e három cég szerződéseinek számos rendelkezése tisztességtelen, vagyis a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul az ingatlanuk eladására megbízást adó személyek hátrányára rögzíti.

Tisztességtelen a szerződéseknek az a kikötése, mely szerint a megbízónak akkor is ki kellett fizetnie a jutalékot, ha az ingatlanközvetítés nem járt eredménnyel. Sértette a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét az is, amikor kizárták annak a lehetőségét, hogy az eladó a saját ingatlanát maga is értékesíthesse, vagy korlátozták, hogy az ingatlanközvetítői szerződést felmondja. Tisztességtelen volt az a szerződési kikötés is, amikor az eladónak tűrni kellett azt, hogy a közvetítő az ingatlan értékesítésével kapcsolatos tárgyalásokon jelen legyen

A Pest Megyei Főügyészég a három cég kifogásolt szerződési kikötéseit keresettel támadta meg a Budapest Környéki Törvényszéken, azok érvénytelenségének megállapítása érdekében.