Több mint húsz éve a város szolgálatában

2018 dec 13
Megosztás
Pászti András, Szemereyné Pataki Klaudia

A csütörtöki közgyűlést megelőzően Szemereyné Pataki Klaudia polgármester díszoklevéllel köszöntötte azokat az önkormányzati képviselőket és bizottsági tagokat, akik legalább húsz éve látják el tisztségüket:

1998 óta folyamatosan önkormányzati képviselők: Leviczky Cirill (ő 1990-1994 között is képviselő volt), Pászti András, Szeberényi Gyula Tamás (2014 óta alpolgármester) és Sipos László.

Megszakítással ugyan, de 20 éve önkormányzati képviselő Kósa József is: 1994-1998 között, majd 2002 óta folyamatosan, míg az 1998-2002-es időszakban a Városrendezési Bizottság külső tagja volt.

20 éven át volt képviselő dr. Brúszel László, 1990-1994 között, majd 1998-2014 között.

Dr. Kovalcsikné Kalmár Éva 28 éve bizottsági külső tag, kezdetben a Lakás- és Ingatlangazdálkodási Bizottságban, később a Vagyongazdálkodási és Lakásügyi Bizottságban, 2006 óta pedig a Jogi, Ügyrendi és Bűnmegelőzési Bizottságban.

Dr. Iványosi Szabó András 1990-1994 között önkormányzati képviselő, az azt követő ciklusban a Városrendezési, Környezetvédelmi és Kommunális Bizottság külső tagja, 2006-2010 között képviselő és alpolgármester, 2010 óta pedig a Városrendezési és Városüzemeltetési Bizottság külső tagja.

Dr. Sárközy István 1998-2010 között önkormányzati képviselői és 2006-2010 között alpolgármesteri feladatokat látott el, 2010-2014 között az Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottság külső tagjaként, 2014 óta az Értékmegőrzési Bizottság külső tagjaként tevékenykedik.

Hivatalosan is szakítottunk a buszközlekedés üzemeltetőjével

A közgyűlés előrehozott napirendi pontként tárgyalta a helyi közösségi közlekedés jövőjéről szóló előterjesztést. A város január 1-től nem köt szerződést a DAKK-kal. Ennek legfőbb okai egyrészt a szolgáltatás minőségének zuhanása, másrészt a DAKK-nak az az ellentételezési igénye, amelyet a jegy- és bérlet bevétellel nem fedezett költségre kér. Ez a költség 2017-re mintegy 960 millió, 2018-ra pedig az 1,3 milliárd forintot meghaladó összeget jelentene. A két évre szóló DAKK igény összességében legalább félmilliárddal több annál, mint amennyit a város jogosnak tartana.

Nem kell azonban attól tartani, hogy januártól nem lesz helyi tömegközlekedés. A vonatkozó jogszabály értelmében a DAKK január 1-től legfeljebb egy évig köteles a most érvényben lévő szerződés alapján szolgáltatni. Ez idő alatt kell az önkormányzatnak megtalálnia a megoldást.

A városvezetés azonban az egy évet nem kivárva, mielőbb „újragombolja” a közösségi közlekedést. Olyan megoldást akar, hogy a szolgáltatás minősége valóban megfelelő legyen, mellette pedig az önkormányzat ráláthasson a cég működésére, egyszóval kontrollt gyakorolhasson a hatékony gazdálkodás és a minőségi szolgáltatás érdekében. 

Dr. Homoki Tamás alpolgármester javaslatára a közgyűlés létrehozta azt a bizottságot, amely lényegében azonnal megkezdi a munkát a helyi közösségi közlekedés átalakítása érdekében. A bizottság elnöke  Sipos László önkormányzati képviselő, városüzemeltetési tanácsnok, tagjai Király József és dr. Falusi Norbert önkormányzati képviselők, külső tagok: Szabó József könyvvizsgáló, a Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság külső tagja, valamint Friedrich József közlekedési igazságügyi szakértő.

Elfogadták a 2019-es költségvetést

A mérlegfőösszeg minden eddigi tervezetet meghalad, több mint 55 milliárd forint, ez 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi költségvetési tervezet főösszegét. A jövő évi lényegében a fejlesztések költségvetése, hiszen folytatódik a bölcsődék, óvodák, iskolák energetikai korszerűsítése, a szociális intézmények felújítása, a közlekedésfejlesztés. Összességében 49 folyamatban lévő uniós beruházásról gondoskodik az önkormányzat, ezek összértéke 15 milliárd forint.

A bevételek között ismét kiemelkedik az iparűzési adó, amely a tervezet szerint eléri a 9,5 milliárd forintot. Ez 0,5 milliárd forinttal több az idei tervezetnél, ami mutatja, hogy Kecskemét az országos átlagnál dinamikusabban fejlődik.

A városüzemeltetési kiadások a 3 milliárd forinthoz közelítenek, a zöldterületi kiadások 200 millió felett lesznek, felújításokra 6,3 milliárd áll rendelkezésre. Az előre nem látható, év közben felmerülő feladatokra, kiadásokra 1,7 milliárdos általános tartalék szerepel a költségvetésben. Működési hiány nincs, a folyamatban lévő fejlesztések megnövekedett költsége miatt a korábban tervezett 5 milliárdos hitelből egyelőre 3,7 milliárdot vesz igénybe a város.

Megújul a városháza, költözik a házasságkötőterem

Hamarosan elkezdődik a Városháza felújítása, ezért a közgyűlés döntött arról, hogy a rekonstrukció idején a házasságkötések a Rákóczi út 3. szám alatt lévő, egykori Táncsics Művelődési Ház dísztermében lesznek. Az épület ugyanis jól megközelíthető, befogadóképessége megfelelő, méltó a környezet, és nem utolsó sorban az átmeneti helyszín nem jelent többletköltséget a házasulandóknak.

Közvilágítás-fejlesztés

Újabb megállapodást köt a város az NKM Áramhálózati Kft.-vel. Ebben a felek rögzítik, hogy a lakossági igényeken túl az újonnan beépítésre szánt és közvilágítással el nem látott területeken is fejlesztenek. Ennek részeként az önkormányzat évente 200 darab lámpa felszerelését tervezi.

A kft. és az önkormányzat között tavaly is született megállapodás, ennek keretében a cég ez idáig 27.500 méter hosszú kisfeszültségű hálózaton végezte el a közvilágítási kapcsolószál kiépítését, az önkormányzat így 288 lámpát helyezhetett ki.

Közösségi kertek

Két újabb közösségi kert kialakításáról döntött a közgyűlés. Ezek egyike az Apponyi Albert téren lesz, és a Gyerkőcök Sport Közösségi Gyermekképzési és Szabadidős Alapítvány közreműködésével jön létre. A másik közkertet az Illyés Gyula utcán alakítják ki a Széchenyivárosért Egyesület közreműködésével.

Bővül a térfigyelőkamera-hálózat

Újabb térfelügyeleti kamera elhelyezését fogadta el a grémium, amely a Dankó Pista utca – Puskás Tivadar utca kereszteződésében lesz. A közgyűlés a kiépítéshez 1,4 millió forint támogatást biztosít a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány részére.

Fotók: Banczik Róbert