Tragikus bohóc a színpadon

2013 szep 18
Megosztás

Egy estére bohóc lesz a színész – olvastam a megyei napilap hírsávjában. Majd bővebben ezt: „csütörtökön ismét látható James Joyce: Bohóc című monodrámája Váry Károly  előadásában.

 

18.00 órai kezdettel a megyei kórház Izsáki úti klubjában adja elő a színművész a saját maga által színpadra vitt darabot. A részvétel díjtalan, de adományok tehetők a nehéz sorsú színész javára”.Pontos hír, tájékoztat egy várható eseményről, de fontos is, mert jelez egy társadalmi problémát. Meg kellett nézni! Joyce neve kis hazánkban elsősorban fő művétől az Ulysess-ről ismert. Pedig az ír származású író, költő, kritikus élete maga a siker és bukás sorozata. Volt színész, újságíró. Bejárta a világ több országát. Egyszer tért vissza hazájába, amikor kiadják a Dublini emberek munkáját, nem fogadják úgy, ahogy várta, sikertelen.  Többet nem megy Írországba. Anyja halála után alkoholista lesz. Az 1922-ben megjelent Ulysess sikerét megismételni már nem tudja, 19 év múlva Svájcban hal meg. A Bohóc nem drámának készült, egy Joyce által írt vázlat és valószínű  valóság a zárt osztályon élt cirkusz művészről, aki ott éli át újból és újból a vele történteket és azt hiszi, hogy minden este fellép, mint ahogy egykor szerette volna. Azt nem tudhatjuk, hogy Joyce a bohóc történetét hogyan írta volna meg, de azt láttuk, hogy Váry Károly élt a londoni könyvtárból kezébe került nyersanyaggal.

Váry Károly több mint harminc éve a magyarországi színpadok résztvevője: a Vígszínházból indult, de tagja volt a szolnoki, szegedi színházaknak, öt évig a József Attilában is játszott. 1998 óta szabadúszó, lassan két éve kecskeméti lakos. Színházi és civil tapasztalata bőven van. Szüksége is volt rá, hiszen a Bohócot nemcsak színpadra írta, szereplője, rendezője, díszletezője, sőt sminkmestere is a monodrámának.

A művész teljes megismerése meglehetősen nehéz feladat. Magánéletének megítélése nem mértékadó. Csak alkotása, csak művészi munkája értékelhető. Mindez igaz, de ahogy a Bohóc visszaemlékezik édesanyjára, ahogy emlegeti a gyerekeket, akik a bohócot nézve nevetnek és „lóbálják lábukat” és más látszólagos „apróság”, amit láthattunk, hallhattunk, azt sejteti, hogy a színész sokat vitt a színpadra a civil tapasztalatokból, a magánélet bugyraiból. Az is igaz, hogy a szerepek visszahatnak a művész életébe és előbukkannak a „másik” élet elemei.

Nincs könnyű helyzetben a színész  – Váry – hiszen több mint egy órában el kell hitetni nézőivel, hogy őrült, akinek vannak tiszta pillanatai, amikor életének egy-egy epizódjára visszaemlékezik, a szépre, meghatóra, és drámaira egyaránt. A történet egy nap alatt játszódik. Reggel amikor a beteg legtaglózott állapotából föleszmél, öntudata még homályos, teste reszket. Majd előjönnek az emlékek: Bill – bácsi, aki pedofilként forró tejes kávé és csokoládés kuglóf ígéretével éli ki ferde hajlamait, a cirkusz igazgatónőjével való találkozása, amikor végre megvalósíthatja gyerekkori álmát, hiszen cirkuszi bohóc lesz, kedvesének kideríthetetlen haláloka, amiért őt zárják börtönbe, majd pincérállás betöltése és megint a cirkusz, ahol már csak kedvesét és közös gyereküket vigyázza. Hiába. Baleset után ők is meghalnak. És megint az utcán. „Semmi! Nők meg a pia”. Végül a zártosztály, ahol a megfigyelő kamera ellenőrzi, vele társalog. Ezeket a változásokat kell elhitetni a nézővel. A színésznek elhisszük, hiszen jól  teszi a dolgát, visszafogottan, érthetően, bár olykor-olykor  túlzott gesztikulációval.

Váry színművész megoldotta feladatát. Jó előadást láttunk. A színmű szövege nem az irodalom csúcsa, de mi nézők az őszinte és „nehéz sorsú” színészt kerestük és láttuk, nem az írót.

 

           miAtt

 

 

Címke: