Túlárazott reklámok, fiktív számlák hárommilliárdos értékben

2018 ápr 17
Megosztás
versenyautó

Nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre a napokban a NAV Dél-alföldi Regionális bűnügyi igazgatóság.

A szálak Kecskemétre, Kiskunfélegyházára, valamint Pest megyébe vezettek.

Az ügyben eddig 15 gyanúsított van, nagy részük előzetes letartóztatásban.  A nyomozók mintegy harminc helyszínen eddig csaknem negyven járművet, mintegy húsz ingatlant, valamint bankszámlákat zároltak, ugyanis a kárérték mintegy hárommilliárd forint.

A bűnszervezeti, súlyosbító minősítésű ügy főszereplője egy volt kecskeméti rendőr, aki az autósport szerelmese, valamint egy volt fegyőr, akit azonban inkább kiváló hentesként ismernek Kiskunfélegyházán.

Több húsfeldolgozással foglakozó cége is van, sőt a helyi vágóhídnak is bedolgozik.

A NAV rövid közleménye szerint a megalapozott gyanú szerint három férfi koordinálta azt a számlagyárat, amely nagyüzemben készítette a valótlan dokumentumokat. A jellemzően reklámtevékenységről szóló fiktív számlák áfatartalmával különböző cégek csökkentették fizetendő adójukat. A bűncselekmény megvalósításában részt vett a bűnszervezet egyik vezetőjének felesége és sógora is, de egy testvérpár cége is fogadott be hamis iratokat.

A mintegy hárommilliárd forint fiktív számla mellett a gyanúsítottak csaknem hétszázmillió forint áfát helyeztek jogosulatlanul levonásba.

Az ügy főkolomposainak volt közös cégük is, az MGY Trade Kft., de külön-külön is képviseltek cégeket, mint az MGY 4000 Kft., valamint a Full-Hús Kft. Ezek a cégek nem egy esetben szerepelnek autósport-eseményeken, mint reklámozók. Az ügy alapját ezek a reklámszámlámák képviselik, amelyek a NAV szerint nagyrészt fiktívek, illetve túlárazottak voltak.

A főkolomposok védője egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

 
Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Nem