Ügyészségi nyomozócsoport fékezi meg az ámokfutókat

2017 jan 31
Megosztás
helyszínelés a kiskunhalasi ügyészség előtt

Téglás Péter kiskunhalasi vezető ügyész ellen múlt év tavaszán gépfegyveres merényletkísérletet követtek el és csak a szerencsének, illetve az egyik bírósági gondnok éberségének és bátorságának volt köszönhető, hogy a lőszerarzenállal felszerelt férfi senkit sem sebesített meg. A férfi ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a közelmúltban emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéken emberölés előkészületének bűntette, hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Nánási László, Bács-Kiskun megyei főügyész a hasonló indíttatású ügyek gyors és hatékony felderítése érdekében egy ügyészségi nyomozó csoportot hozott létre, amely a napokban sikeresen felderített és elfogott egy kiskőrösi férfit, aki jó ideje rettegésben tartotta a fél várost.

A negyven éves A. Zsolt már hosszabb ideje fenyeget embereket Kiskőrösön, köztük egy önkormányzati képviselőt, valamint egy ügyvédet is. Utóbbit ez év január 17-én kezdte el szidalmazni az utcán, majd elővett egy villáskulcsot és azzal fenyegette, hogy szétveri a fejét, és nem csak őt, hanem a családját is megöli. Nem sokkal korábban a férfi a Kiskőrösi Járásbíróság épületében is garázdálkodott. Oda az általa indított iratok megtekintése céljából ment, de mindvégig szitkozódott és káromkodott. Amikor pedig a bíróság biztonsági őre távozásra szólította fel, akkor megragadta az őr zakóját és a másik kezét ütésre emelve rángatni kezdte. Az őrnek sikerült kitoloncolnia a férfit a bíróság épületéből. A nyomozó ügyészek indítványozták a férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Kiskunhalasi Járásbíróság nyomozási bírája a napokban elfogadott. 

Megkérdeztük Schmidt Gábort, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivő ügyészét a kiskőrösi férfi agresszív viselkedésének az okáról, de a szóvivő azt válaszolta, hogy ezt még vizsgálják, ezért a nyomozás érdekeire való tekintettel erről nem adhat bővebb tájékoztatást.

Megtudtuk: a kiskőrösi férfi ellen már folyamatban vannak bírósági szakban hasonló ügyek, az egyikben a szüleit terrorizálta anyagi okok miatt.  

A felállított nyomozócsoport egyébként nem csak a fentihez hasonló fenyegetőzőkkel, hanem az egyre szaporodó hivatalos személy elleni erőszakot elkövetőkkel szemben is el fog járni.

Ezeknek az ügyeknek a száma a megyében elsősorban a kiskunhalasi menekülttáborban történt viták, zendülések miatt nőtt, de a hazai állampolgárok által elkövetett hasonló bűncselekmények sem csökkentek. Legutóbb a múlt hétvégén kellett a kecskeméti ügyészségi nyomozócsoportnak eljárnia egy tiszakécskei férfival szemben, aki megsérült egy éjszakai szórakozóhelyen, de amikor a fejsebét a mentősök el akarták látni ellenállt és a kihívott rendőrök sem tudták megfékezni. Ennek okán megbilincselték, majd a férfi ebben az állapotában megrúgta az egyik rendőrt, a másikat pedig leköpte. A garázdaságért és súlyos testi sértés bűntettében már korábban elítélt  24 éves férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.