Új nevet adnának az olaszrizlingnek

2016 okt 16
Megosztás
olaszrizling

Az olaszrizling az egyik legismertebb, legnépszerűbb Magyarországon termelt borszőlőfajta, de azt már kevesen tudják, hogy nincs köze a világban rizlingként ismert rajnai rizlinghez, valamint Olaszországhoz. Ezért kezdeményezték, hogy új nevet keresnek a fajtának. Hasonló gondokkal küzd a cserszegi fűszeres is, amely egyre népszerűbb, de ezzel a kimondhatatlan névvel piacképtelen a külföldi piacon. De, hogy  is áll az olaszrizling?

Ötvennél is több ötlet érkezett arra a pályázatra, amelyet három borász szervezet – a Balatoni Kör, a Rizling Generáció és a Csopaki Kódex – írt ki idén év elején annak érdekében, legyen új, jobban kifejező és nem megtévesztő neve az olaszrizlingnek. A kezdeményezés eleinte megosztotta a borásztársadalmat. A támogatók szerint a „pontosabb” elnevezés leginkább a külföldi fogyasztók miatt lenne fontos, a rizling hallatára a legtöbben ugyanis a rajnai rizling szőlőfajta borainak a jellemzőjét keresi a magyar „olaszokban”, persze reménytelenül. Ugyanezen okokból a hazánkban uralkodó fajta nem igazán eladható külföldön. A névváltoztatást ellenzők azzal érveltek, hogy a bor nagy részét a magyar fogyasztók isszák meg, ők pedig már megszokták az elnevezést, sokba kerülne átállítani a fejekben, hogy ezután a kedvenc borukat más néven kell keresni. Végül kiírták a pályázatot, és a vártnál is jobban megmozgatta a kreatívabb agyakat, több mint ötven névjavaslat érkezett. Ezek egy része az olaszrizling szó módosított változata, mások a fajta Kárpát-medencei, Duna menti eredetét hangsúlyozták, de sok volt a népiesen játékos fantázianév is.

A nagyszámú javaslat közül végül nem egy, hanem három, szakmailag a legmeggyőzőbb nevet továbbítják annak a svájci szervezetnek, az UPOV-nak, amely megvizsgálja, hogy megfelelnek-e a nevek a nemzetközi szabályoknak. A három kiválasztott név: Oris, Nemes és Mandola.

Forrás: vg.hu