Új személyazonossággal kezdett csaló társkeresésbe egy elítélt nő

2017 dec 29
Megosztás
klaviatúra

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy 55 éves jánoshalmi nővel szemben, aki más személy adatait felhasználva új okmányokat készíttetett, majd társkeresésbe fogott, hogy a becsapott férfiaktól pénzt csaljon ki.

Az 55 éves jánoshalmi nő annak érdekében, hogy a korábbi, jogerősen kiszabott börtönbüntetése letöltésének megkezdését elkerülje, 2014 novemberében és 2015 márciusában megjelent a kecskeméti okmányirodában és egy idegen személy adatait felhasználva hamis személyi igazolványt és lakcímkártyát állíttatott ki, továbbá tb és adóigazolványt csináltatott magának. Az új személyazonosságának megszerzése után a vádlott elhatározta, hogy csalás útján áldozataitól pénzt fog szerezni.

Új nevén tárkereső hirdetésre jelentkezett, ahol kapcsolatba került egy kecskeméti férfivel.

A vádlott arra hivatkozva, hogy egy kollégájának tartozik, rávette a sértettet arra, hogy 150 ezer forint kölcsönt vegyen fel, melyet a vádlott ígért törleszteni. Az ígéretből nem lett semmi, mert a nő a törlesztést meg sem kezdte.

Másik kecskeméti áldozatát szintén álnéven 2016 augusztusában egy internetes társkereső oldalon ismerte meg, majd miután a férfi bizalmába férkőzött, külföldi munkavállalás ürügyén 130 ezer forintot kért tőle azzal az ígérettel, hogy az örökölt ingatlana eladásából fogja a tartozást visszafizetni a sértettnek. Ezután telefonon tartotta a kapcsolatot a sértettel és különböző okokra hivatkozva 2017 januárjáig összesen közel 3 millió forintot csalt ki a férfitől. Emellett a férfi 2017 márciusában még mobiltelefont is vett a nőnek, aki azt elfogásáig használta.

Emellett a nőnek egy másik, 150 ezer forintos kölcsönügylet miatt is felelnie kell, amelyet ő maga vett fel álnéven egy társaságtól, azonban személyazonosságát, teljesítési szándékát és képességét illetően őket is megtévesztette.

Az ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős börtönbüntetését töltő nőt többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. A többszörös és különös visszaesőnek számító nő bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.