Újabb gyárat épít a Mercedes Kecskeméten

2016 júl 29
Megosztás
gyárépítés bejelentése

A tervek szerint az évtized végére fejezi be új autóipari beruházását a Mercedes Kecskeméten - mondta Markus Schaefer, a Mercedes-Benz termelési és beszerzési igazgatója az egymilliárd eurós beruházással megvalósuló új autógyár építését bejelentő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Hozzátette, a következő egy évben a Mercedes 10 új modellt fog bevezeti a piacra. Egy új gyár építése ugyanazon a telephelyen alátámasztja a gyár sikerességét, a 2008-ban alapított kecskeméti gyár nagyban hozzájárult a Mercedes globális sikeréhez, itt több mint félmillió autót gyártottak le - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kérdésre válaszolva elmondta, a beruházás nyomán mintegy 0,4 százalékra nőhet az autógyár hozzájárulása a bruttó hazai termékhez (GDP) a jelenlegi 0,2 százalékról. A magyar export 3,2 százalékát teszi ki a Mercedes-Benz termeléséből származó kivitel, ami a beruházás után 3 százalékkal fog nőni.

Elmondta azt is, hogy jelenleg is folynak tárgyalások a Brexit miatt Nagy-Britanniából kivonuló vállalatokkal. A kormány megteszi a megfelelő finanszírozási ajánlatokat - tette hozzá.

Az 1 milliárd eurós beruházással felépülő gyárban évi 150 ezer autót gyárthatnak.

A fejlesztés 2500 új munkahelyet jelent, a beruházáshoz a magyar kormány 12,9 milliárd forintos támogatást ajánlott fel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: miközben politikai és gazdasági következményekkel járó, eszeveszett sebességű változások zajlanak a világban, Magyarország elmondhatja, hogy az országban az emberek és a befektetett tőke is biztonságban van; a beruházásokért folytatott soha nem tapasztalt kemény harcba a magyar kormány eredményesen kapcsolódott be, amit bizonyít a Mercedes új beruházása is. Hozzátette: az európai helyzet távol áll a normálistól, korábban biztonságosnak hitt helyeken a terrorfenyegetettség növekedése, a nogo-zónák létrejötte tükrözi, hogy milyen sérülékeny és sebezhető lett a világ. A magyar gazdaság összteljesítményét alapvetően meghatározza a nemzetközi vállalatok bizalma. 

Az elmúlt hat évben a magyar ipar teljesítménye 26,3 százalékkal nőtt - mondta a miniszter. Hozzátette, a gazdaság gerincét az autóipar jelenti, tavaly az ágazat termelési értéke rekordot döntött, és az idei első 5 hónapban további 5 százalékkal 3349 milliárd forintra bővült. Ezzel az ágazat az ipari kibocsátás 31 százalékát képviseli, 157 ezer embernek ad munkát, 13 százalékkal többnek, mint tavaly év végén.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere az alábbi közleményben mondott köszönetet a város iránti befektetői bizalomért, illetve mindazok munkájáért, akik ennek a beruházásnak az előkészítésében részt vettek.

Kecskemét bírja a tempót. Ezt bizonyította a város azzal, hogy másodszorra is ránk esett a Mercedes-Benz választása: új gyárat épít, amely 2500 embernek ad majd munkalehetőséget, és további lehetőségeket a beszállítóknál. A mai bejelentést hosszú hónapok óta tartó tárgyalások előzték meg.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a város, és egyben az ország újabb, történelmi jelentőségű sikeréhez. Köszönet illeti a gyár dolgozóit, akik az elmúlt években már bebizonyították, hogy innovatívak, rugalmasak, minőségi munkára képesek. És köszönet illet minden kecskemétit, hiszen ennek a városnak a szellemisége is hozzájárult ahhoz, hogy a Daimler választása Kecskemétre esett.

Kecskemét közgyűlése az elmúlt hónapokban számos olyan döntést hozott, amelyeknek köszönhetően fejlődhet az infrastruktúra, óvodai férőhelyek jöhetnek létre, javulnak a lakhatási feltételek, folytatódhat a minőségi szakképzés és felsőoktatási képzés, utóbbi immár egyetemi keretek között.

Az előkészületeknek, a döntéseknek köszönhetően a foglalkoztatás terén a régió felé is nyitunk majd, hiszen Kecskemét egy élhető és befogadó város. Kecskemét kapui mindenki előtt nyitva állnak, aki osztozni akar velünk a munkában és a sikerekben egyaránt.

Most újabb kihívás vár ránk, és ezt is teljesítenünk kell.