Ünnepi koszorú- és virágvásár a kecskeméti piacon

2017 okt 30
Megosztás
virágvásár mindenszentek

A hétvégére már nagy virág- és koszorú-felhozatal fogadja a piacra kilátogatókat, és ez így lesz a jövő hét folyamán is – lévén hogy a kegyeleti látogatásra készülők zökkenőmentes kiszolgálása érdekében a Piaccsarnok hétfőn és Mindenszentek napján is nyitva lesz.

Cserepes és vágott virágokból és szárazvirágokkal készített koszorúkból, valamint mécsesekből egyaránt nagy a választék a piaci árusoknál. Már pénteken is sok vásárlót láttunk, és az ünnepek közeledtével biztosan egyre többen döntenek majd úgy családjukkal, hogy már a hétvégén, vagy a Mindenszenteket megelőző napokban kilátogatnak elhunyt szeretteik sírjához - kikerülve a Halottak Napját megelőző csúcsforgalmat.

Ennek érdekében, és a széles körű szolgálás biztosítása céljából a Piaccsarnok október 30-án, hétfőn is várja a virágokat és koszorúkat vásárolni szándékozókat.

Ugyancsak nyitva lesz a Piaccsarnok november 1-én, szerdán is; amikor a Piaccsarnok belső üzletei is nyitva tartanak majd.

Képek és szöveg: Komlós József JR