Vádat emeltek a kecskeméti motoros rabló ellen

2017 már 24
Megosztás
motoros fiatalok

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 23 éves kecskeméti férfi ellen, aki 2016. november 27-én Kecskeméten egy segédmotor kerékpárral közlekedve kirabolt egy férfit, valamint ugyanezzel a módszerrel egy babakocsit toló hölgytől is lopott.

A 23 éves férfi 2016. november 27-én délután Kecskemét belvárosában egy segédmotor kerékpárral közlekedett. Ennek során kiszemelt egy gyalogló férfit, elhatározta, hogy kitépi a kezéből és ellopja a nála lévő szatyrot.

A motoros rabló hátulról megközelítette áldozatát, majd mellé érve bal kézzel ráfogott a férfi szatyrára. A sértett azonban ezt észrevette és annak ellenére sem engedte el a szatyrot, hogy a vádlott folyamatosan gázt adott a motorjának. Végül sikerült kitépnie a szatyrot a kezéből, ami miatt a sértett elesett.

A kirabolt férfi az elrántás miatt 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, orrcsonttörést, mindkét karjának törését és zúzódásokat szenvedett, melyek maradandó fogyatékosság nélkül gyógyultak. Ezután a rabló a zsákmányolt szatyorral együtt menekülni kezdett, de rövidesen eldobta a szatyrot, ugyanis abban edények és élelmiszer volt mintegy 1600 forint értékben.

A vádlott a rablás után öt perccel kiszemelt egy babakocsit toló nőt is, aki a családjával sétált.

Ugyanúgy mögé hajtott a motorral és a babakocsin lógó reklámtáskát letépte, majd elhajtott. A zsákmányolt reklámtáskában a hölgy és a fia pénztárcái, közel 17 ezer forint készpénz és iratok, valamint bankkártyák voltak. A kiértesített rendőrök másnap elfogták és őrizetbe vették a motoros rablót, a bűncselekménnyel okozott kár részben megtérült.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt az ügyészség rablás bűntettén kívül súlyos testi sértés bűntettével és 2 rendbeli lopás vétségével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben, bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.