A vártnál sikeresebb a duális képzés

2015 ápr 15
Megosztás
Konferencia a GAMFON Kecskeméten

A duális, gyakorlat alapú képzés itthoni és nemzetközi eredményeiről tartottak konferenciát ma a Kecskeméti Főiskola GAMF karán. Nem számítottak ekkora népszerűségre. Nemzetközi csúcs.

 

Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere köszöntőjében azt mondta, a duális modell kecskeméti bevetése széleskörű társadalmi összefogás eredménye, ami végül sikert hozott a városnak és az egész Dél- Alföldi régiónak.

Példátlan sikernek nevezete a duális képzés bevezetését a felsőoktatásba Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere ma délelőtt a duális képzésről szóló konferencián. Mint mondta, kezdetben egyetlen szakkal, 2 partner vállalattal indult el a német mintára megszervezett gyakorlat alapú oktatás Kecskeméten. Ma már több mint 40 cég vesz részt az oktatásban, a 3 duális szakra pedig nyolcszoros a túljelentkezés. A Duális Képzési Tanács tagjaként azt tapasztalja, hogy egyre több egyetem jelentkezik, hogy indítanának duális szakokat. Szerinte ez a fajta képzési rendszer, népszerűbb és elterjedtebb lehet nálunk, mint a modell alapjául szolgáló Németországban.

A visszajelzések azok a befektetők részéről, hogy a magas minőségű szakemberek, a képzett munkaerő, az ami csábítja a befektetőket ma Magyarországra. Ebből kifolyólag valószínű, hogy ennek a képzsének sokkal hatékonyabb, sokkal nagyobb igénye fog kialakulni a mi arányainkban, mint a németországiban- mondta el Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, a Duális Képzési Tanács tagja.

Habár nálunk alig pár éve van jelen a felsőoktatásban, Németországban ennek nagy hagyománya van. Sőt, ott már tovább is fejlesztették ezt. Dr. Michael Nagel egy olyan stuttgarti egyetem professzora, ahol nem a diákok jelentkeznek hallgatónak.

A mi egyetemünkön a felvételi eljárás is más mint a többi intézményben. Nem a diákok jelentkeznek, hozzánk és nem válogatunk köztük. Hozzánk a cégek küldik a hallgatókat. Ezért is olyan jók az eredményeink, mert a vállalatok, többek között a Damiler, vagy Bosch már megszűri és képzi a leendő diákjainkat- nyilatkozta Prof. Dr. Michael Nagel BWL- International Business.

Magyarországon a német modellt vette át a felsőoktatás. De nem csak ez létezik a gyakorlat alapú képzésben.

Nálunk Amerikában már vagy 40 éve van jelen a gyakorlat alapú képzés a felsőoktatásban. Azonban nem duális, hanem kooperatív együttműködő képzésnek nevezzük. Arra törekszünk, hogy a hallgatóknak tapasztalati képzést nyújtsunk, emellett fontos a tőlünk kikerülő diákok rugalmasak és alkalmazkodó képességgel rendelkezzenek-  nyilatkozta Prof. Richard P. Farkas Department of Political Sience.

Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere köszöntőjében azt mondta, a duális modell kecskeméti bevetése széleskörű társadalmi összefogás eredménye, ami végül sikert hozott a városnak és az egész Dél- Alföldi régiónak.

szöveg: KTV

Fotók: Banczik Róbert