Végső búcsú Walter Gábortól

2014 már 7
Megosztás
Szentmise a kecskeméti barátok templomában

Sok százan vettek utolsó búcsút csütörtökön a Barátok Templomában a fiatalon elhunyt kecskeméti festőművésztől, Walter Gábortól. Plébános unokatestvére búcsúztatta közvetlen stílusban.

 

Nem lehetett beférni a Szent Miklós Barátok Templomába a csütörtöki, 11 órás szentmisére, amelyen Walter Gábort búcsúztatták.

Barátok, ismerősök, művésztársai, közéleti szereplők, gyűjtők és egyszerű kecskeméti polgárok rótták le kegyeletüket egy szál, fehér virággal, az örök fiatal Walter Gábor urnája előtt.

Unokatestvére - aki Jász-Nagykun Szolnok megyében plébános - búcsúztatta rendhagyó módon.

Igyekezett örömteli, vigaszt adó hangon, Walter Gábor stílusában és életfelfogásával beszélni, de ettől még inkább könnyezni kezdtek az egybegyűltek.

- Pedig tudjuk, Gabi, ha itt lennél, valahol ott bujkálnál hátul, az oszlopok mögött a magad szerénységével és csak annyit mondanál, hogy jaj, ne dicsérjetek már annyira - hangzott el.

- De tudjuk, hogy itt vagy, csak máshogy és másképpen, mint mi megszoktuk és ez nekünk, most nagyon nehéz - tette hozzá a plébános.

A szentmisét követően Walter Gábor urnáját kiszállították a városi Köztemetőbe, ahol szűk családi és művészbaráti körben helyezték örök nyugalomra.

Mint arról beszámoltunk: Walter Gábor február 20-án, csütörtökön reggel, ötvenegy éves korában hunyt el a szegedi klinikán, gyorslefolyású, gyógyíthatatlan betegségben.

Walter Gábor Sopronban született 1963-ban. Fõiskolai tanulmányait Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskolán végezte.

1990-tõl szerepelnek munkái hazai és külföldi kiállításokon. Festményeim megtalálhatók magán-és közgyûjteményekben Magyarországon, Kanadában, Svájcban, Ausztriában, Németországban, Svédországban. 2000 óta tagja a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének.

Címke: