A vendégköre nem engedte nyugdíjba vonulni

2019 jan 23
Megosztás
Vados Csaba

A múlt év nyarán írtunk az alábbi cikkünkben arról, hogy tizenöt év után véget ért a Kisbugaci Étterem legendás korszaka, amelyet Vados Csaba, üzletvezető és csapata tett fogalommá Kecskeméten. 

Családi, baráti rendezvények, osztálytalálkozók, ünnepek helyszíne volt az általa vezetett magyaros étterem, ahol egyedül a városban még felcsendült a cigányzene is, de rendszeresek voltak nála a sportolók, a kórházi osztályok közösségkovácsoló vacsorái, nem különben a borbemutatók, amelyet egykoron ő kezdett el a városban, amikor még a Wernesgrüner sörözőt vezette.

A Kisbugaci Éttermet búcsúztató cikkünket követően sok száz bejegyzés született, amelyben Csaba vendéglátós érdemeit méltatták, miközben azon sajnálkoztak, hogy mennyire hiányzik ez az atmoszféra, ez a hozzáállás a mai, úgymond trendi éttermek világából.

Láss csodát!

Vados Csaba, úgymond közkívánatra, az év elején felbukkant, mégpedig a kecskeméti Jász utcában, az egykori óvoda helyén nyílt kisvendéglőben vette fel újra a konyhai séfruháját.

- Nincs ebben semmi különös - mondja, egyszerűen nem tudtam, nem lehetett abbahagyni, mert nem elköszöntek tőlem a törzsvendégeim és nem jó pihenést, nyugdíjas éveket kívántak, hanem rendre azt kérdezték, mikor nyitok újra - mondta a Hírösvénynek Vados Csaba.

Ma már szinte gombnyomásra lehet különféle ételeket rendelni. Ebben a nagy kínálati dzsungelben mi Vados Csaba  titka? - kérdeztük, mire csak mosolygott.

- Nem kell nagy dolgokra gondolni, hanem mindent a maga egyszerűségében, jó ízűen, szívvel lélekkel kell elkészíteni, és ami a lényeg, mindig frissen! 

- teszi hozzá. Ennek kapcsán elmesélte, hogy a megnyitása első elviteles rendelései között nem csak sültes tálak voltak, hanem egy rendezvényre rántott húsos szendvicseket kértek. Természetesen nem mondtam nemet, hanem azt kérdeztem mikorra kell? Ehhez hozzákalkuláltam a szállítási időt, így előtte negyed órával kisütöttem a húsokat, úgyhogy jó melegen került a tányérokra a szendvics mindenki ámulatára.

A Jász Söröző szolíd, tiszta, hangulatos, két kis teremből álló vendéglő, amelynek egyikében lehetőség van zártkörű rendezvényt is tartani. Hétköznap délben jó áron lehet menüzni, a mennyiség és az ízek magukért beszélnek és idézik az egykori kisbugacis időket.

Vados Csaba azt vallja, a Jász Söröző egy kis gasztroklub, ahová visszatérhetnek az egykori társaságok, a régi törzsvendégek egy jót enni és inni, hogy ők is, én is, jól érezhessünk újra együtt magunkat.

Jász Söröző

Kecskemét, Jász utca 35.

Tel: 06-30-9686-350

www.jaszsorozo.hu