Veszteséges az új uszoda és látványfürdő

2013 szep 20
Megosztás

Küzdenek a rezsivel a Kecskeméti Fürdőben. Az uszodák nagy része országosan is veszteséges, nálunk sincs ez másként.

 

Főként akkor, ha nem törekedtek a legkorszerűbb berendezések beszerelésére, miközben az építés során több mint 127 millió forintot fizettek ki szakértői díjakra. Most azért tesz bele a város újra közpénzmilliókat, hogy csökkentsék a rezsit. A Kecskeméti Fürdő a múlt év első kilenc hónapjában 157 millió forint veszteséget hozott össze. Az önkormányzat szerint minden új létesítmény piacra vezetésének vannak kezdeti szakaszai - ennek korszakát éli még az új uszoda. A város azt tervezi, hogy egy dinamikusabb marketing-stratégiával, racionalizáltabb anyagbeszerzéssel, valamint energiakorszerűsítéssel jelentősen csökkentheti majd a létesítmény kiadásait. Ezek viszont újabb költségeket jelentenek, miközben az uszoda éves szinten - devizaárfolyamtól függően - átlagosan százhatvanhatmillió forint lízingdíj megfizetésére van kötelezve. Az ingatlan tulajdoni lapján negyvenmillió nyolcszázhatvannégyezer-hatszázhetvennyolc egész hatszáz Euro és járulékai erejéig van bejegyezve a jelzálog, ami mai árfolyamon azt jelenti, hogy a húsz éves futamidő végén a hat és félmilliárdos beruházási összeg dupláját, csaknem tizenhárom milliárd forintot fogunk visszafizetni, persze csak akkor, ha a forint marad ezen az árfolyamon.

Óriási teher és korlát az elkövetkezendő húsz év városvezetésének és ezen az állam idei adósságátvállalása sem segít. A város több mint nyolcmilliárd forintnyi hitelterhet szeretne átvetetni, amelyre a minisztérium még nem mondta rá az áment. A leggyorsabb és kézenfekvő megoldás a kormány számára az, ha átvenné a város hétmilliárdos kötvénykibocsátásának a terheit. De akkor is még fennmarad tizenötmilliárdnyi hitel, valamint a kezességvállalások. Ennél azonban lényegesen nagyobb vagyont adott át a város, amikor állami kézbe adta az iskoláit, a gimnáziumait  és a szakképzőit.

Az uszoda üzemeltetői nem is készülnek arra, hogy a lízingterhek csökkenhetnek, hanem a beszerzések költségein próbálnak csökkenteni. Olcsóbb áramvételi szerződést kötöttek, előtérbe helyezték a diákmunkát, és a különböző szolgáltatásokra közbeszerzési eljárást írtak ki, továbbá felkértek egy tanácsadó céget, amely összegzést készített  a létesítmény energiakorszerűsítési lehetőségeire.  

 

Jól jön most a régi uszoda

 

 "A kivitelezés –sajnálatos módon- csak földgáz üzemű kazánokat tartalmazott, semmilyen egyéb, sem megújuló, sem energiatakarékos megoldással nem vegyítve" - áll a CMR Energia Tanácsadó Kft.-nek az új uszodáról és látványfürdőről készült tanulmányában. Máris felmerül az olvasóban  a kérdés, de ki akkor ezért a felelős, hogy 2012-ben úgy épült meg Európában egy a hat és félmilliárdos beruházás, hogy az nem tartalmazott sem megújuló, sem pedig energiatakarékos megoldásokat, miközben a válság hatására egyre nagyobb árverseny zajlik ezen a piacon is.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a bontásra ítélt és korszerűtlennek kikiáltott régi fedett uszodának a Szécsi-érában felújított fűtés- és energetikai rendszere tartalmaz olyan megoldásokat, amelyek jól és eredményesen hasznosíthatóak az új fürdőben.  

A régi uszoda fűtését korszerűsító ENER-G most különböző költségcsökkentő megoldásokat szerelget át az új uszodába, mint például egy energiatermelő egység, amely a földgázenergiából állít elő villamos és hőenergiát. A rendszer hatásfoka eléri a kilencven százalékot, továbbá utólagosan lett beszerelve egy hő- és hideg energia termelő rendszer is. A múlt év végén átszerelték a régi uszodából a titán hőcserélő rendszert is, de az ehhez tartozó medencecsatlakozások kiépítése már nem a cég feladata. 

Az igazi áttörést azonban a termálvíz kinyerésekor felszabaduló gázok hasznosítása, valamint egy napkollektoros rendszer kiépítése jelentené. Mindegyik fejlesztés rendkívül költséges, mert az előbbi esetében a gázmotor nem használhat fel más gázt, tehát, vagy egy újabb gázmotort kellene vásárolnia a fürdőnek, vagy egy metángáz-hasznosító kazánt kellene építenie, ám mindkét megoldás komoly pénzbe kerül, miközben egy vadonatúj, több szakember szerint túlárazott beruházásról beszélünk. A múlt év végén a városi képviselő-testület  átadta a fürdő működési támogatásra a tavalyi évre betervezett lízingdíjnak az árfolyamcsökkenésből megmaradt több mint negyvennyolcmillió forintját, valamint az energetikai korszerűsítésre megszavaztak még több mint ötvenmillió forintot (ez utóbbi összegbe a Bóis Gyula edzőcsarnok energetikai korszerűsítése is benne van). A napelemes rendszer is enyhítené valamelyest a rezsiköltségeket, de ennek gazdasági megtérülése pályázati pénz nélkül nem biztosítható - áll a tanácsadó cég jelentésében. Pénz hiányában azonban addig az egyetlen bevezethető intézkedés a látványfürdő szolgáltatásainak a korlátozása, vagyis az élményelem (vízsugarak, hullám, körmedence sugárszivattyúi), valamint  a külső csúszdák üzemidejének a csökkentése. A fürdő már be is vezette ezeket  a korlátozásokat, mert az élményrészleg a hét első három napján csak délután két órától vehető igénybe.

 

Címke: