Virágzásnak indult a street-food Kecskeméten

2017 aug 2
Megosztás
street-food

Utcán enni? Uram isten! Egy jól nevelt városi nem cselekszik ilyesmit, hanem  elegánsan leül a fehér abrosz mellé, akár egy kávéról, vagy szendvicsről van szó. Ez a gondolkodás 20-30 éve még belefért az európai városi szemléletbe, de azóta nagyot változott a világ, elsősorban gyorsult és igényesedett, a hedonizmus is alábbhagyott az egészséges életmódtrendek miatt. A kulináris kis adagok először természetesen a vacsoraéttermek étlapjain jelentek meg, majd az üzleti-hivatalnok világ napközben is szívesen bekapott volna valami garantáltan jó minőségűt, izgalmasat, az esti főételig. Ez az igény szülte meg a napjainkban oly divatos és egyre szlogenesebb street-foodot, amely az élelmezésügyi világszervezet meghatározása szerint olyan fogyasztásra kész ételeket-italokat jelent, amelyeket utcai árusok, vagy házalók az utcán, vagy nyílt közösségi tereken készítenek. Persze, ennek történelmi gyökerei vannak keleten és Ázsiában, de amiről ez a fogalom beszél az más, az urbánus. 

Kis hazánkban a vásárokon kitelepült lacipecsenyézők kezdték meg lényegében lerakni öntudatlanul a hazai street-food első tégláit, hiszen enni kell, bárhol, bármikor. Kecskeméten egyébként egy egész street-food udvar létezett erre a célra a piaci vásárcsarnok melletti kispiacon, ahol Baksa és Soós-féle  hurka, kolbász, tarja sistergett az olajjal telt nagy tepsikben. Sikk is volt egy-egy vasárnap hajnalban a kereskedő, az iparos, vagy a jogászbál után a kis udvarban reggelizni frakkban, meg a nagy estélyiben, hogy az unokáknak is legyen miről mesélni, mennyire bulis volt a nagymama. A kolbásszal sem volt semmi gond akkoriban, benne volt a böllér szíve, lelke, nem nyomasztotta még az APEH meg a NÉBIH, ugyanúgy csinálta, mintha magának készült volna. Aztán megdrágult a világ, az iparosokat és a kiskereskedőket elnyelte a multi nevezetű gömböc feneketlen gyomra és lettek a gazdagok, meg a munkanélküliek, meg aki köztük maradt és a kispiac kolbásza is megváltozott tartalmilag, egyre szaporodott bennük az idegen anyag, miközben az ára nőtt és ezt a korszakot —Kacsa-mama Otthon Mozi melletti hamburgeresének forgalmával együtt — végképp lefejezte a rendszerváltozás után a Lordok háza alatti Mc’Donalds.

Aztán, mint minden, ez is elmúlt. A világ gyorsulásából Kecskemét sem szállhatott ki, jött az önkiszolgáló ételgyárak reneszánsza, majd  2012 végén megjelent a Piramis Udvarban a Leves’M bár, a “Fogd a lét és fuss” szlogennel. Ebben nem csak a sietős életmódon van a hangsúly, hanem a lét-elemeken is, a Leves’M ugyanis Kecskeméten elsőként olyan ételeket kezdett el árulni praktikusan, amelyekben nincsen ételízesítő, és adalékanyag.Vagyis fentebb helyezte a lécet az eddig megszokottakhoz képest, és ez a lényeg. Termékeiket idényjellegű, friss alapanyagokból készítik, gondolván a liszt, a tej  és a cukormentesen étkező vendégekre is. Hasonló felfogásban készülnek a főzelékeik, valamint a grillezett bagettjeik és az egyedülálló pitéik. A kezdeti, lassú évek után a Leves’M napjainkra magára talált, sokszínű és naprakész, egészen izgalmas főételeket is kreálnak már a papírpoharas levesek mellé. Hasonlóan a Leves’M-hez, az egészséges étkezési igényekre alapozva, de e mellett eredeti olasz konyhával örvendeztette meg a sietős déli forgatagot a Pasta Mia, amely szintén a Piramis Udvarházban működik. Durum- és teljes kiőrlésű, helyben készült tészta, vékony pizza várja a betérőket, valamint látványkonyha, friss alapanyagokkal, fűszerekkel megújuló receptekkel lelkiismeretesen elkészítve. Attól függetlenül, hogy a Pasta Mia alapvetően nem streed-food étkezdének indult, hanem inkább egy kis trattoriának, de a hely sajátossága - no meg a drága belvárosi bérleti díjak - miatt alakult ki ez a kombó, amelyet végül így fogadott és szeretett meg a város. Tudom, ennél a pontnál a lelkes, hasukat szerető lokálpatrióták azt kiáltják, hogy El Bandi, és valóban létezik egy street-food képződmény a város három pontján, amely  az ezer forint alatti bőséges hamburger és tortilla adagokról híresült el, valamint arról, hogy késő éjjel is lehet náluk csillapítani a mardosó rozésavakat, de ez azért messze áll a fentebb említett minőségi alapanyagokkal kreatívoskodó két helytől. Annyi mindenesetre az El Bandi mellett legyen mondva, hogy öntudatlanul is megalkották az első kecskeméti franchise rendszert, mert mindhárom üzletükben ugyanazokkal az ízekkel és falós vastagsággal kapható a jó nagy adag múltidéző zaba.

Ég és föld e mellett a piaci El Bandi mellett nyílt Milandi, amely már a logójában is használja a street-food kifejezést. A név alapján először egy nemzetközi franchise rendszer tagjára gondolhatnák, vagy ha nem látnánk a logóban Spongyabob húslapátját, akkor akár egy olasz háztartási gépmárka is lehetne. De egyik sem. Egy házaspár álmának és családnevének a turmixa késő nyárestig való nyitva tartással. Ez a hely lényege, egy igényes kis kiülő terasz leanderekkel, házi burgonyachips, mártogatósokkal és nem túl bonyolult, tisztességes, egészségalapú szendvicsekkel. A Milandi ráadásul az üdítők mellett alkoholt is árul, van egyféle rozé és sör, utóbbi gyári dobozos, amitől kicsit feszeng a street-food filozófia, de ha annyira ragaszkodnak hozzá, erre is van megoldás, hiszen épp a napokban jelent meg az első kézműves sör alumíniumcsomagolásban a Reketyétől a főváros és a Pale Ale játékából BUPA néven. 

A piac egyébként gyarapodik street-food téren nem csak kívül, hanem belül is. Igaz, ami belül zajlik az csak délig működik, a hétköznapi futóebédeknek így nem adnak lehetőséget. De ha már arra járunk, a Milandi helyett kipróbálhatjuk a Betti Delikateszt, amely végképp egy sajátos üzlet, mert árulják a farmgazdaságok portékáit, zöldségeit, Charolais-marha termékeket és mellesleg készítenek ebből különböző méretű és összetételű hamburgereket - még kemencés tönkölybuciban is - helyben fogyasztásra, ilyenkor  a kis üzlet talpig áll a platnin sülő húspogácsa füstjében, úgyhogy télen ezt bele kell kalkulálni a ruhába, de minőség, az biztos, és ráadásul itt egészen kitűnő kézműves kávét is adnak a vietnami pho leves mellé. Az utcai két asztaluk pedig egy lombos fa alatt van, ez mindenképpen előny a Milandival szemben.

Persze, a piaccsarnok sem maradt el a jóléti gasztromániában, hiszen az elmúlt három évben megszaporodtak a melegételt kínáló helyek, ezek közül is kiemelkedő a dr. Lecsó széles spektruma, aki a sült vértől a rántott zöldségekig mindenki kedvében szeretne járni, de,  amint már említettük, csak délig. Egy új kezdeményezést azonban mindenképpen meg kell említeni itt a Konyhaportát, amely a csarnokban régóta működő sonkaporta gazdájának gasztro-kibontakozása piacos módra. Csokibácsi ugyanis félkész konyhai termékeket árul, friss tésztát, szószókat, konfitált húsokat, amelyeket végül is otthon csak össze kell főzni néhány perc alatt. De ami itt is a lényeg: minden természetes alapanyagból, ízfokozók nélkül készül.

Ez az igény pedig egyre növekszik, hiszen már az óvodások is azt éneklik a körtáncukban mostanság, hogy az vagy amit megeszel!

Persze, utcán, papírtálcáról, papírpohárból enni sokaknak snassz még, főleg azoknak, akiknek nem mesélt a nagymami a bál utáni kispiacos sültkolbászozásról, ezért a hírös városi street-foodok zöme elvitelre készíti még az ételeit. 

Nem tudom, a városi fesztiválok szervezői mikor veszik észre ezeket a korigény szülte vendéglátóhelyeket, mert amit Kecskeméten a főtéri rendezvényeken művelnek étkezés gyanánt, az több mint szánalmas, mintha világtalan disznócsordának néznék a vendégsereget.

De hát valakinek mindig le kell maradni a változásért.

- rajnai -

 

 

 

Legolvasottabb: 
Bekerüljön az "Legolvasottabb" rovatba
Hírös city slider ajánló: 
Igen