Zsúfolt lesz Budapest és Balatonfüred a vizes VB alatt

2017 jún 30
Megosztás
vizes vb 2017

70 százalékkal több vendég lesz a fővárosban a vizes VB idején, mint tavaly ilyenkor – derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Egy éjszaka átlagosan 17 960 forintba kerül, főként az apartmanokra és a háromcsillagos hotelekre van kereslet. A legtöbb vendég Nyíregyházáról és Miskolcról érkezik, a határon túlról pedig lengyel, szlovák és román kirándulók foglaltak szobát a szállásfoglaló portálon. 

Zsúfolt lesz a főváros a vizes világbajnokság idején a Szallas.hu adatai szerint, tavalyhoz képest már most 70 százalékkal nőtt a foglalások száma. A vendégek átlagosan 2,3 napig maradnak Budapesten a rangos sportesemény alatt, egy éjszaka körülbelül 17 960 forintba kerül. A magyarok közel 42 000 forintot, míg a külföldiek megközelítőleg 50 000 forintot költenek szállásra. A legkeresettebb szállástípusok ebben az időszakban az apartmanok és a három csillagos hotelek.

A hazai szállásközvetítő oldalon főként a honfitársaink foglalnak, de tízből két külföldi is náluk biztosítja szálláshelyét. „Belföldről főként Nyíregyházáról és Miskolcról érkeztek foglalások erre az időszakra, a határon túlról pedig a lengyelek, szlovákok és románok intézték szállásukat a Szallas.hu portálon keresztül” – ismertette az adatokat Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

Bár még vannak szabad szálláshelyek, aki július 14-én, 15-én vagy július 20-án szeretne egy-egy éjszakát Budapesten tölteni, jobban teszi, ha iparkodik a foglalással, mert a jelenlegi adatok szerint ezeken a napokon már most közel teltházasak a szálláshelyek. 

Balatonfüreden is tumultus lesz

A VB nyíltvízi számai Balatonfüreden kerülnek megrendezésre. A Szallas.hu adatai szerint közel 45 százalékkal nagyobb az érdeklődés az itteni szálláshelyek iránt, mint tavaly nyáron ebben az időszakban. A vendégek átlagosan 3,7 napig tartózkodnak majd Füreden, a külföldi vendégsereg magját a szlovákok és németek adják. „Egy éjszaka egy fő részére átlagosan kb. 10 000 forintba kerül a VB alatt, ami tavalyhoz képest közel 18 százalékos emelést jelent” – mondta Mészáros Judit.

 
Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Nem