Civilek szolgálnák tovább Kecskemétet

2024 ápr 23
Megosztás

Hétfőn egy újabb szervezet lépett a június 9-i önkormányzati választás színpadára Kecskeméten a Glória Rendezvényházban. A Dobos József, független önkormányzati képviselő által alapított Civil Összefogás Városunkért Egyesület hisz a pártpolitikától mentes közéletben, a szakmai városépítésben és abban, hogy nem az a fontos, jobb, vagy baloldali érzelmű ember, aki mondja, ha az hasznos és Kecskemét javát szolgálja.

Az alapító, egykori szocialista politikus elmondta: felméréseik szerint az emberek egy része kiábrándult a politikából. Ideológiától mentes tettekre van szükség,  sok a teendő a fiatalok szórakozási lehetőségei illetően, valamint a Mercedes-gyárban elhelyezkedő külföldiek igényei tekintetében is. Hozzátette: Kecskemét mind a 14 egyéni választókerületében indítanak képviselőjelölteket, a város három körzetében azonban koordinált jelöltjük lesz, de mivel a tárgyalások, egyeztetések még folynak, így személyüket később jelentik be.

Klinger Ádám András, jogász az egyesület polgármester-jelöltje köszöntőjében azt mondta: 

Szövetséget kötöttünk arra, hogy megteremtsünk egy olyan civil összefogáson alapuló együttműködést, amely a város számára egy szerethető, élhető koncepciót fog tudni nyújtani.

Az első körben szeretnénk összeszedni a szükséges ajánlásokat, a második szakaszban pedig ráerősítünk arra, hogy minél jobban meg tudjuk ismerni egymást, valamint ez által megismertetni az élhető városért  programunkat. Ehhez kívánok hitet és erőt és hogy jó eredményt tudjunk elérni - mondta a Civil Összefogás Városunkért Egyesület polgármesterjelöltje.

Hangsúlyozta: amennyiben elnyerik a választók bizalmát, az első lépésük az lenne, hogy egy civil közvélemény-felmérés keretében fórumot biztosítanának a Kecskemétieknek, amely révén mindenki elmondhatná milyen gondolata, ötlete, felvetése van a város jövőbeli működtetését illetően. Hozzátette: a közös gondolkodás kiértékelését követően a felmerülő javaslatok alapján állítanák össze a Kecskemét jövőjére vonatkozó rövid-, közép- és hosszútávú programjavaslatukat. 

Kecskemétnek meg kell újulnia a közlekedés és az utak állapota, illetve a közvilágítás tekintetében, de a különféle városi szolgáltatások minőségét illetően is! - hangsúlyozta. 

Nem pártban, Kecskemétben, és szűkebb környezetük élhetőségében gondolkodnak

A sajtótájékoztatón bemutatkoztak az egyesület jelöltjei is, akik néhány mondatban vázolták terveiket.

1. Petőfiváros,  Orbán Dominik Vazul: Édesapja családi vállalkozásában dolgozik, 14 ember tartozik az irányítása alá. Hisz a közösség erejében, több sikeres rendezvényt is szervezett már a városban

2 Hetényegyháza, Gondi Etelka: több mint 40 éve dolgozik a közigazgatásban, 20 évig képviselte Hetényegyházát, ismeri az ott élőket és a problémáikat.

3. Máriaváros-Villanegyed, Orbán Róbert István: házas, kecskeméti vállalkozó, hisz a család erejében, az összetartásban, a becsületességben. Turizmussal vendéglátással foglalkozik, szeretné lakókörnyezete és egyben körzete mindennapi gondjait megoldani.

4. Széchenyiváros, Retkes Tamás Imre: jó kapcsolatot ápol a társasházak képviselőivel a Széchenyivárosban. Az élhető lakótelepi környezetért, a jobb utakért, járdákét és jobb közvilágításért száll ringbe.

6. Szécheniyváros-Máriahegy, Dobos József: vállalkozó, jelenleg is független képviselő, aki eddig is tevékenyen, sokat tett körzetéért, az utak jobb állapota neki köszönhető. Szeretné tovább folytatni körzetének fejlesztését.

7. Belváros-Bethlenváros-Vacsiköz, Dr. Fapál László: ügyvéd, a körzetében él, ezért jól ismeri, szeretné megszüntetni a veszélyes közlekedési csomópontokat, élhetőbb környezetet teremteni az emberekkel az emberekért.

8. Belváros-Árpádváros, Dávid Dolli: nővér, aki a jól ismeri a körzetének problémáit, mert naponta megosztják vele a problémáikat. Szívügye az állatvédelem.

9. Belváros-Erzsébetváros, Magyar Tibor Csaba: az övé a legveszélyesebb körzet, ezért tovább növelné a közbiztonság hatékonyságát, amire személye a garancia, mert hitelesen tud közvetíteni roma és nem roma között. Mércéje az igazságosság, ezért bárki igazáért kiáll.

10. Hunyadiváros, Kalló Julianna: szeretne körzeti polgárőrséget alakítani. Több évtizede a rászorultakért dolgozik városi szinten, ezért ez körzetében is kiemelt tevékenység lenne, mert jelentős ott is a számuk.

13. Kadafalva, Jaksa Judit: már több sikeres főző, valamint családi napot szervezett a körzetében, létrehozott egy anyaklubot, tudja, hogy sok mindenre lenne még szükség, sportfejlesztésekre és legfőképpen egy közösségi házra.

14.Katonatelep, Dirner Judit: itt élő lelkes lokálpatrióta, vállalkozó, aki élhetőbb és fejlődő környezetet, nagyobb közbiztonságot  szeretne a lakókörzetében.