Nem szabad fürdeni a tiszakécskei szabadstrandon

2019 aug 6
Megosztás

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal felfüggesztett a tiszakécskei Tisza szabadstrandon történő fürdést, mert a vízvizsgálati jelentés szerint a megengedettnél nagyobb a folyó ezen szakaszán az Escherichia coli baktériumszám.

Jelenleg 45 közfürdőt tartanak nyilván Bács-Kiskun megyében. 

A vizsgálatok során biztosították az úszómesteri felügyeletet, illetve megfelelőnek minősült az elsősegélynyújtó helyek állapota, felszereltsége is. Az ellenőrzés során a medencék környezete és a pihenőterületek gondozottnak bizonyultak, valamint megfelelő számú hulladékgyűjtő tartályt is kihelyeztek, amelyek ürítése, szállítása rendszeres a közfürdőkben.

A meghatározott időközönként fertőtlenített, vízforgatós rendszerű medencék esetében előfordult a nem megfelelő minőségű minta, de pozitív eredmény, hogy csökkent a kifogásolt töltő-ürítő medencék aránya. Az önkontroll és a hatósági vízminta eredményei alapján az illetékes járási hivatalok azonnal intézkedtek a vízminőség helyreállítása és annak folyamatos fenntartása érdekében.

A kormányhivatal közleménye szerint a vizek tisztasága elsősorban rajtunk, fürdőzőkön múlik, ezért minden esetben javasolt elolvasni a fürdők bejáratánál kifüggesztett szabályzatokat. Ezek az előírások rögzítik, hogy a gyógymedencéket a 14 éven aluli gyermekek nem használhatják; a fürdőruha legyen tiszta, frissen mosott; a medencébe lépés előtt és után is alaposan zuhanyozzunk le; illetve a lábmosó használata kötelező. A szabályzatok arról is rendelkeznek, hogy milyen megbetegedések esetén tilos a fürdő látogatása.

A vízpartra látogatóknak minden esetben fokozott elővigyázatossággal szükséges eljárniuk maguk és gyermekeik védelmében, de természetesen a folyamatos ellenőrzés is hozzájárul a fogyasztói érdekek biztosításához, testi épségünk megóvásához. Eddigi tapasztalataink alapján elmondható, hogy a folyamatos hatósági jelenlétnek, illetve a körültekintő fürdőzőknek köszönhetően nyugodtan és biztonságban tölthetjük szabadidőnket a megye strandjain.