Nincs a nagy pártokban fair play. Azt is láttuk, tisztelet sincs. Hiszik: amit szabad a másiknak, azt nekik is jár. Csodálkoznak, ha hallják: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.

 

Március 15 van. Lesz-e hó az idén, nyújtózkodik az ágyában a kecskeméti polgár és kicsit bosszankodik, hogy nem péntekre, vagy hétfőre esett ez a szép, háború kirobbantó ünnep. Mivel nem lát jégvirágot az ablakán, szedelőzködni kezd, benéz a városi ünnepségre. Eszébe jut a helyi Pilvax, az egykori Liberté, meginna egy kávét, de nincs Pilvax, nincs Liberté, a helye porosodik, bérlőre vár, havi kétmillióért. 

Néha  Szécsinek, Zombornak is volt, hogy eszébe jutott a sajtó, mint nem egy megvehető, maga alá gyűrhető csicska, seggnyaló firkászok gyülekezete, hanem olyanok, akikkel érdemes kölcsönösen jó kapcsolatban lenni, mert szükség van rájuk. Nem csak azért, hogy a sikerekről tudósítsanak, hanem, szóljanak, ha nem húzták be a dombon a kéziféket, meg hát a panaszos polgár is elsősorban hozzájuk fordul, legalább tudja meg az első ember, mit titkol el előttük a hivatal. Szóval, a két polgármesternek voltak olyan márciusai demokratikusabb perceikben, amikor sajtóreggelire invitálták a firkászokat. Hol van az már! Egyáltalán, minek is beszélni egymással. Pénz beszél, propaganda ugat.

Jó, én nem vagyok hiteles, mondhatják, csak kócos, akkor beszéljen helyettem a hitelesebb, Balai F. István, aki néhány éve, amikor még dolgozott és volt Petőfi, meg Népe, meg Olvasója, akkor a következőket írta erről: “Méltóak vagyunk-e Petőfi emlékéhez? Van-e bennünk indíttatás arra a politikai küzdelemre, amit a szabad sajtó vívhat? Nevezetesen: késztetjük-e olvasóinkat arra, hogy ha már szabadok, tegyék jobbá is a világot? Lehet-e a sajtó egyáltalán szabad a pénz uralmával szemben is? Ha már a politikai zsarnoksággal szemben szabad, nem kerül-e alantas érdekek béklyójába?”

Katona, múzeum, szégyen

Alantas érdekek béklyója, miről is írt ez az ember, na, de hol van a központi ünnep? - merül fel a kecskeméti lokálpatriótában amikor kilép a polgári házának ajtaján. Hogy hogy hol, vagy a Kossuth szobornál, vagy pedig a Katona József múzeum lépcsőjén. Ez utóbbi olyan egy kicsit, mint Nemzeti Múzeum. Döntsük hát el, ki áll közelebb hozzánk itt az Alföld közepén, Kossuth, vagy Katona?

Jobb, ha fel sem merül senkiben, hogy a Katona József Múzeum körül akarna bármit is rendezni. Szemlesütve kell előtte elsomfordálni a szégyentől.

Szóval akkor Kossuth szobor, pontosabban a színpad a városháza bejártánál áll, a szónok Lajossal néz farkasszemet.

Tíz felé jár, a kávé megvolt otthon, közéleti szereplők, intézményvezetők, különböző szervezetek képviselői érdekes szigetekbe verődve - pedig állítólag egy hajóban eveznek -, na és persze, helyi lakosok gyűltek nagy számban, családostól a főtéren a városi március 15-i ünnepre. Amíg a színpadon ment a zenebona, addig a gyerekek a nulla kilométeres kő körül játszadoztak, fényesítették csúszdázásaikkal a márványt. Igaz, az önfeledt játékban aggatott nekik egy kicsit a Fidesz aláírásgyűjtő kis furnér asztalkája. Egyrészt, ki volt az a marha, aki az ajánlóívek lezártát követően kivezényeltette a két aktivistát a nemzeti ünnepre, másodsorban, miért pont a gyerekek főtéri paradicsomába.

Már ment az előadás, amikor valamelyik demokrata érzelmű fiatal demokrata (nem tudjuk, hogy ki) szólt az aktivistáknak, akik összepakoltak és eloldalogtak. 

A másik oldal sem volt sokkal különb. A kulák emlékmű melletti parkolóban csontra betolatott az MSZP kampány-járgánya már kora reggel, amelyen mindenki láthatta a tömegből Király József és Laskovics Diána portréját, hogy tudjuk meg, kire is kell szavazni Kecskeméten áprilisi 6-án.

Az LMP-sek, főként a politológiában áztatott Falusi Norbert, csóválta is a buksiját, mint harang a játékban.

Az ünnepség után a két LMP-s képviselő, Kriskó és Falusi ki is adtak egy közleményt, amely szerint

megdöbbenten tapasztalták, hogy a március 15-i megemlékezésen a két nagy párt aláírásgyűjtő standjai, illetve reklám autói ott álltak a városi ünnepség két oldalán. 

Véleményük szerint a nemzeti ünnepnek nem a kampányról, hanem a közös, hősi múltunkról való megemlékezésről kell szólnia. 

“A magyar társadalom megosztottsága a rendszerváltozás óta jórészt történelmünk különböző megítélésén alapszik. Március 15-e az egyetlen nemzeti ünnepünk, amelynek tartalmáról, üzenetéről nagyjából konszenzus van a társadalom tagjai között. 

Éppen ezért felháborító, hogy a Fidesz és az MSZP nemzeti ünnepünket is a választási kampány részévé tette, ilyenkor sem egységesen tekintenek az ország polgáraira, hanem rövidtávú érdekeiket lesve itatják át pártpolitikával a magyarság legfontosabb nemzeti ünnepét. 

Méltatlan helyzetbe hozzák a megemlékező kecskeméti polgárokat is, akik jobbra nézve Fidesz, balra nézve MSZP molinókat kell bámulniuk egy olyan nemzeti ünnepen, amely éppen arról szól, hogy vannak történelmi pillanatok, amikor csak egységesen, a kisstílű vitákat félre téve érhet el a nemzet eredményt” - áll a közleményben, de nem volna kampány, és nem lenne politikuspalánta és jelölt a két LMP-s, ha nem szúrta volna oda végére a következőt: “április 6-án remélhetőleg a választók ítéletet mondanak a két mamut párt tevékenységére”. 

rajnai