Széchenyivárosi szelektív kukakeringő

2013 nov 13
Megosztás

A szelektív hulladékgyűjtés jó, amíg nem az ablakunk alatt vannak a kukák. Két háztömb tologatja a gyűjtőedényeket, küzdenek egymással, a szolgáltatóval és az éjszakai fosztogatókkal.

 

Az év elején helyezték ki a Március 15. utca domb felöli részén, a három tízemeletes épület mögött a szelektív hulladékgyűjtő szigetet. A cél nemes, a gyakorlat kibírhatatlan. Legalábbis Bitó Dóra ezt állítja, akinek a lakása légvonalban a legközelebb, körülbelül öt méterre van a négy konténertől. 

- Eredetileg nem erre a helyre állították a gyűjtőedényeket, hanem a 98-as szám Lóverseny utcai oldalára - kezdi a történetet a fiatal, kétgyermekes édesanya. - Most a 106-os épület mellett állnak, mert a 98-as tömb lakói egyszerűen idehúzták őket. Az üzemeltető hivatalos honlapja szerint viszont még mindig ott kellene állniuk, az a kijelölt helyük - tárja szét a karját Bitó Dóra, aki szomszédaival együtt többféleképpen próbálta már megoldani a helyzetet. 

- Először szóban jeleztük a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársainál a problémát. Felvetettük, hogy a pár méterre lévő tágas parkoló területén alakítsanak ki helyet. Ettől elzárkóztak mondván, parkolóból nem lehet helyet elvenni. És a járdából lehet? - kérdeztem, de erre nem válaszoltak. Azt javasolták, húzzuk vissza a kijelölt helyére a konténereket. Összefogott a férjem néhány szomszéddal és megtették. Erre a következő ürítés után visszarakták újra elénk a négy monstrumot. Ezután hivatalos formában fordultunk a céghez. A reklamáló levelet a háztömb legtöbb lakója aláírta, körülbelül 15 család. A mai napig nem kaptunk választ.

A megszólaló család mellett számos más lakó is sérelmezi a helyzetet. Elmondták, a kukák körül terjengő bűz csak a kisebbik baj. Éjszakánként alkoholisták és hajléktalanok érkeznek a szigetekhez, saját kulcsukkal felnyitják a tárolók tetejét és közelharcot vívnak az értékesíthető szemétért, főleg a 2-3 decis fém dobozokért. A trágár kiabálás gyakran tettlegességgé fajul, ami még zárt ablakok mellett is lehetetlenné teszi az alvást. Nyári időszakban pedig - a környező magas lépcsőházak biztosította kiváló akusztika miatt - olyan, mintha az ember nappalijában folyna a diskurzus.

- Többször hívtuk a rendőröket, hogy tegyenek rendet - folytatja Bitó Dóra. - Néha erre jöttek a járőrök, néha nem. Addigra a rendbontók elhallgatnak és odébbállnak, csak a köbméternyi kidobált szemetet hagyják az ablakaink alatt, amit mi, itt lakók szedhetünk össze másnap reggel.

A téli időszakban még egy komoly problémát okoz a szelektív sziget: lehetetlenné teszi a babakocsis közlekedést. A környéken ötletszerűen kiépített járda ugyanis éppen ott ér véget, ahol jelenleg a kukák állnak. Jeges, havas időben a túloldalra csak göröngyös, szűk, kitaposott ösvényen lehet átkelni. Aki tolt már babakocsit alvó kisbabával, az tudja csak, micsoda probléma lehet ez.

A lakók lapunk segítségével kérdezik az illetékeseket: hogy történhetett meg az sziget önkényes áthelyezése? Hogyan jutottak speciális nyitókulcsokhoz a hajléktalanok? Miért nem válaszolnak a megkereséseikre és mit javasolnak megoldásnak.

A kérdéseket továbbítottuk az illetékes szolgáltatónak, akik az alábbiakat válaszolták.

A konténerek lezárása: 

A konténerek biztonságosabb lezárása sajnos nem megoldható, ugyanis akkor inkább széttörik, csakhogy a tartalmához hozzájuthassanak. Jelenleg a jogszabályok - elvileg - büntethetővé teszik ezt a cselekményt, de a valóság az, hogy erre még nem volt példa az országban.

A gyűjtősziget helye: 

A szigetek helye, az önkormányzattal történt egyeztetés alapján került kijelölésre. A gyűjtőszigetek egy része azonban folyamatosan vándorol. A szóban forgó sziget korábban azért került áthelyezésre, mert zavarta a Március 15-e utca 98. számú házban lakók nyugalmát, oda vissza nem rakható.

Több esetben előfordult, hogy a lakosság maga is mozgatja, rosszabb esetben felgyújtja a kihelyezett edényeket. Néhány héttel ezelött éppen ezt a szigetet helyezték át önkényesen, mikor átvitték a Nyíri út túloldalára, a domb kerítése mellé. Ekkor a Széchenyi városi Lakásfenntartó Szövetkezet kereste meg Társaságunkat, érdeklődve, miért került a sziget a lakók által - a nagy forgalom miatt - nehezen megközelíthető helyre. Ezt követően kerültek vissza újra a Március 15-e utca 106. számú ház sarkához. Társaságunk helyszíni szemle alkalmával megvizsgálta a hulladékgyűjtő edények jelenlegi helyét és véleményünk szerint, azok nem kiépített jó minőségű járdán helyezkednek el, hanem a parkoló autók között. Meglátásunk szerint az út túloldalán jól járható járda van kialakítva ott a közlekedést nem akadályozza semmi.

Szeretnénk megoldani a problémát, ezért ha a Március 15-e utca 106. számú ház közös képviselője a lakókkal egyeztetett, számukra elfogadott helyszínt tud mondani a hulladékgyűjtő edényeknek, munkatársaink áthelyezik azokat.

Ügyfélszolgálatunk minden szóban vagy írásban érkezett panaszt szigorúan nyilvántart és a szabályzat szerint megválaszol, vagy megteszi a szükséges intézkedéseket.

 

Címke: