törvény

Segítségnyújtást színlelve kifosztotta a baleset sérültjét

2022 szep 13
Megosztás

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt vádat emelt egy helybeli nővel szemben, aki segítségnyújtást színlelve egy balesetben megsérült, vérző fejjel földön fekvő idős asszony úttesten szétszóródott holmiját összeszedte és a pénztárcájában lévő 150 ezer forintját elvette.

Razziáztak a kecskeméti rendőrök

2022 szep 13
Megosztás

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai múlt hétvégén, a megyeszékhely területén egy komplex akciót tartottak. Az ellenőrzés elsősorban a szórakozóhelyek környékén, valamint a nagyobb üzletek parkolóiban valósult meg, és az elsődleges cél az ittas járművezetők és a kábítószer hatása alatt állók kiszűrése volt.

Az akcióban a közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, bűnügyi állományon felül a megyei forgalomellenőrző alosztály munkatársai is részt vettek.

Internetes reklámban is utazott a számlagyár

2022 szep 12
Megosztás

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy számlagyárként működő bűnözői csoporttal szemben, akik 16 céget felhasználva több éven keresztül 20 társaságnak állítottak ki rendszeresen fiktív számlákat, összesen 273 millió forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek.

Gyerekek raboltak Kecskeméten

2022 szep 7
Megosztás

A kecskeméti Noszlopy Gáspár parkban múlt szombaton, 23 óra 35 perc körül egy 11 és 14 év közötti életkorú gyerekekből álló öt fős társaság állt körbe egy hajléktalant, majd az értékei átadására szólították fel.

A sértett ennek nem tett eleget, ezért hátulról ellökték. A férfi a földre esett, majd megrugdosták és ököllel ütötték. Ezután elvették a táskáját, amiben pár ezer forintja és két telefonja volt. A sértett a jelenlegi információk szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

Bűnszervezetben landolt a hétmilliárdos állami támogatás

2022 szep 5
Megosztás

Megvádolták a kerekegyházi fantomfeldolgozó megálmodóját és cégtársait. A vádlottak között szerepel, a Piarista Rend Magyar Tartományának egykori  egykori főnöke, valamint a rend volt forrásszervezési igazgatója.

A hatalmas méretű térségi élelmiszer-feldolgozót megálmodó kecskeméti férfi, aki minderre a hétmilliárd forint költségvetési támogatást kapott, már két éve előzetes letartóztatásban van.

30 millióért árulta a romák elnöke a vezetői tisztségét

2022 szep 1
Megosztás

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az ORÖ elnökét.

A megalapozott gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét.

Magyarországig menekült kamionjával a szlovák rendőrök elől

2022 aug 31
Megosztás

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást a 39 éves georgiai férfi ügyében és vádat emelt ellene a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon.

A vádirat szerint a 39 éves férfi 2021. december 14-én, Szlovákia területén Magyarország irányába haladt a D2-es autópályán nyerges vontatójával  és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló, gumiabroncsokat szállító járműszerelvénnyel, amikor a Rajka–Dunacsún határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő szlovák rendőrök intézkedés alá akarták vonni.

Vádemelés befolyással üzérkedő ügyvédek és társaik ellen

2022 aug 19
Megosztás

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette, hivatali vesztegetés bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt kilenc személy – köztük három ügyvéd – ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Kecskeméten fogták el az erőszaktevőt

2022 aug 18
Megosztás

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2022. augusztus 18-án a Debreceni Járásbíróság annak a 33 éves férfinak az ügyében, aki meg akart erőszakolni egy nőt Debrecenben. A tárgyaláson a vádlott tettét elismerte, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.

Adócsalásra szolgált az egyházi népkonyha

2022 aug 11
Megosztás

Az állami költségvetésnek 8 milliárd forint kárt okozó bűnszervezetre csapott le a NAV a Békés Megyei Főügyészséggel szoros együttműködésben. A hatóság a külföldre rejtett bankszámlákról is zárolta a népkonyhával és fiktív szerződésekkel csaló bűnbanda vagyonát, a szervezet irányítói letartóztatásban vannak.

Oldalak