Adomyánygyűjtés a Lions Club jubileumi konferenciáján

2023 feb 10
Megosztás

Az 1990-ben alakult Első Kecskeméti Lions Club több mint három évtizede szolgálja töretlenül a támogatásra szoruló szervezeteket és ügyeket Kecskeméten. A 30 éves jubileum megünneplését, ahogy az ország legnagyobb éves jótékonysági vásárának megrendezését is, az elmúlt két évben el kellett halasztanunk. Decemberben a város, kecskeméti intézmények és szervezetek, valamint hazai és nemzetközi partnereink támogatására is támaszkodva több évtizedes történetének legtöbb adományát összegyűjtve és a rászorulók részére bocsátva rendeztük meg a Jótékonysági Filléres Börzét. Kampányunk jelmondatát: "A jövő most újra kezdődik" bizony erős kezdéssel sikerült igazolnunk. Az ausztriai és németországi testvérszervezeteink segítségével gyűjtött adományokból nemcsak a kecskeméti rászorulókat, hagyományos segítő szolgálatunkat tudjuk támogatni, de adományt sikerült juttatnunk kecskeméten és a környék településein működő nevelési és szociális intézményeknek, szervezeteknek, önkormányzatoknak, illetve gyermek- és felnőttruházattal, lakásfelszerelési és technikai eszközökkel, játék- és sportszerekkel segítjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Programját is.

Az évfordulót és a megújuló tevékenységünket helyi, hazai és nemzetközi testvérszervezeteinkkel, partnereinkkel közösen szeretnénk megünnepelni az Első Kecskeméti Lions Club "Segítő szervezetek, segítő szolgálat válságos időkben" című jubileumi konferenciájának keretében. Az eseményen röviden visszatekintünk a klub három évtizedes történetére, bemutatjuk a jelenét és a közeljövő terveit. Betekintést nyerhetünk a hazai Lions mozgalom, illetve Ausztriában és Németországban működő testvérszervezeteinknek a klímaváltozás, a COVID-járvány és a háború okozta válság áldozatainak támogatása érdekében tett törekvéseibe. Országos, vármegyei és helyi szinten kiválóan működő, nagyra becsült partnereink saját támogató tevékenységüket, eredményeiket és terveiket összefoglalva mutatják be a válság alatt végzett szolgálat egy-egy jó gyakorlatát.

A rendezvényen a Hírös Rescue Team kecskeméti mentőcsapat részére adománygyűjtést rendeznek. A mentőcsapat már Törökországba utazott 9 fővel és Mogyi nevű mentőkutyájukkal.

A rendezvényre regisztráció itt: https://tinyurl.com/lions30konferencia