Banki szerződéseket nyilvánítottak érvénytelenné

2022 szep 9
Megosztás

A Pest Megyei Főügyészség a fogyasztók jogainak védelme érdekében egy Magyarországon működő bank fogyasztókkal való szerződések megkötése végett alkalmazott általános szerződési feltételeit vizsgálta meg. Az ügyészség pert indított a tisztességtelen feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt. 

Az ügyészség egészen a 2000. évre visszamenőleg vizsgálta át a bank által alkalmazott általános szerződés feltételeket (üzletszabályzatokat, szerződési blankettákat), melyekben több tisztességtelen szerződési kikötést is talált. Az ügyészség a bíróságtól kérte e feltételek érvénytelenségének megállapítását. 

Az ügyészi kereset alapján indult perben hozott jogerős bírósági ítélet megállapította, hogy érvénytelen az olyan kikötés, amely a fogyasztóval szembeni jogvita esetén egy adott bíróság kizárólagos illetékességét köti ki, mivel korlátozza a fogyasztó igényérvényesítési jogát. Egy kizárólagosan illetékes bíróság előtt való megjelenés – az ország egészét tekintve – időben és költségben jelentős és aránytalan teherrel járhat, amely visszatartó hatása révén arra indíthatja a fogyasztót, hogy lemondjon a bírósághoz fordulás lehetőségéről. 

Tisztességtelenek minősültek azok a szerződési rendelkezések is, amelyek szerint, ha a bank azt állította, hogy küldeményt küldött a fogyasztónak, és azt a fogyasztó nem kapta meg, a megküldés hiányát a fogyasztónak kellett bizonyítania, míg a bank mentesült a kézbesítés, illetve a kézbesítési kísérlet megtörténtének bizonyítása alól. A kikötések ezáltal megfordították a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára.  

Nem voltak elfogadhatók azok a szerződési kikötések sem, amelyek értelmében a bank a fogyasztó bármely kis összegű fizetési kötelezettségének elmulasztása esetén – ha annak nincsenek is komoly következményei – drasztikus és szükségtelen jogkövetkezményekkel élhetett, azonnali hatállal mondhatta fel a szerződést. 

Az ügyészi kereset szerint tisztességtelen volt több olyan kikötés is, amelyek feljogosították a bankot a szerződési feltételek egyoldalú, utólagos módosítására. Ezek a kikötések azért voltak tisztességtelenek, mert a körülmények megváltozásának következményeit (a változás milyen módon és mértékben hat ki a 2   

fogyasztó fizetési kötelezettségére) tartalmazó rendelkezések nem voltak a fogyasztó számára átláthatók. 

Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével az említett szerződési feltételek érvénytelenségét megállapította. A másodfokú eljárásban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség járt el. 

A bank a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelemmel élt, azonban a Kúria – amely előtt az ügyészi álláspontot már a Legfőbb Ügyészség képviselte - a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. 

Az ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy a bíróság jogerős ítéletében – amennyiben osztja az ügyészi keresetben foglaltakat – megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét. A közérdekű perben hozott ítélet hatálya – az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő természetes személyre, tehát minden olyan egyedi szerződésre, amelyben a tisztességtelen kikötés megtalálható. A törvény szerint az ilyen szerződési rendelkezésre jogosultságot alapítani és annak alapján teljesítését követelni nem lehet. 

A bíróság kötelezte a bankot, hogy a fogyasztók tájékoztatása érdekében az ítéletről közleményt tegyen közzé a saját honlapján. A közlemény az alábbi linken keresztül érhető el: 

https://www.unicreditbank.hu/hu/popupeditpages/rolunk/hasznos_informaciok/kozlem eny.html 

A Pest Megyei Főügyészség már korábban is indított pert banki általános szerződési feltételek tisztességtelensége miatt, az erről szóló közlemény ezen a linken keresztül érhető el: 

http://ugyeszseg.hu/banki-altalanos-szerzodesi-feltetelek-ervenytelensegetallapitotta-meg-a-birosag-az-ugyeszseg-keresete-nyoman-a-pest-megyeifougyeszseg-sajtokozlemenye/