Bort kóstolni a pillanat műve, hogy abban az egyetlen és megismételhetetlen kortyban sikerül-e többet megtudni a létezésünk értelméről, a világról. És vajon elmélyül-e ez a pillantás, vagy csak könnyedén, mint sem értőn felnevetünk, amikor letesszük a poharat? S vajon akarjuk-e még, mélyül-e a kapcsolat, vagy csak egy kaland marad mindörökre?

Megannyi titokzatos kérdés, amiért érdemes belevágni, nem beszélve arról, mit sem tudunk: vajon a bor mennyit akar belőlünk? Megérdemeljük-e a bűv varázsát? 

Annyi biztos, bort ízlelni misztikum, hisz a nedű a természet és az emberi tudás különös szimbiózisának eredménye, alkotás, amelyet évről évre átkódol az idő és a kor.

Mindezen dilemma és gyönyörűség szintézise pedig Tokaj, amelynek fogalma évszázadok óta átszövi a világ könyvtárait, helyet kapott a legnagyobb uralkodók és hatalmak pincéiben.

Mert Tokaj egyedülálló borvidék, amelynek fundamentuma a legnagyobb alázattal szólal csak meg, nem tűri a természetellenességet és a felületességet.

Nemhiába gyűltek össze oly sokan a kecskeméti DiVino Borbárban egy fülledt júliusi estén — amikor leginkább mindenki elhagyja a pordélibábos mezővárost — a borbarátok a Hegyalja szívéből,  Mádról érkező Junibor-ász Demeter Endre fogdóórájára. Ráadásul Endre karizmatikus egyéniség, hogy-hogy nem a lágy esti sugárkoszorúban gyűlnek köré a szőkék és a szelídek, hallgatni megtérését a hegyaljai tőkék között.

Mert e szakrális, fegyelmezett rendszer még az ő, nem korlátokra szabott életét is meghódította, így lett sok-sok kaland és kanyar után mádi borász, hogy egy másik dimenzióban még szabadabb legyen és megpróbáljon átadni valamit abból az aranykori üzenetből, amit Hegyalja jelent a világnak, az emberiségnek.

Tokaj felemelkedéséért sokan és sokféleképpen tettek a rendszerváltás után, megszállottan vágták az utat a bürokrácia bozótjában, lelkesedéssel kísérleteztek, épült a brand, omlott a kombinátos múlt. De ez egy generáció műve, a vérfrissítést,  a könnyedséget már Endre és térségi Juniboros társai hozzák a rendszerbe.

Ők az invitálók, a toborzók, a hírvivők, de ehhez könnyedebb felfogású, de mégis szigorúan tokaji boroknak kell lenniük. Endre reduktív Délceg (Furmint-Hárslevelű) bora, valamint a hordóval bolondított Birtok Furmintja kiválóan képes erre, a sajátos férfi karizmájával kínált kései édes-gető boráról — az Élvezetről — nem is beszélve. Maga a hódítás fináléja. 

Endre hiteles figurája lett Hegyaljának, nem fogunk csalódni a boraiban és amikor majd évtizedek múlva megtérünk az utolsó nagy Furmint, vagy aszú-kortyok egyikéhez és érteni véljük, mi is rejlik a palackban, abban a visszavonhatatlanul egyszeri és megismételhetetlen pillanatban tudjunk emlékezni arra is, hogy ez a harcos szabadságvágyban fogant fiatalember mennyit is tett egykoron Tokajért.

Rajnai Attila