Egyre népszerűbbek a Hírös Lovarda táborai

2020 aug 23
Megosztás

Kecskemét népszerű táborozó helyén a Hírös Lovardában öt héten keresztül színvonalas lovas programokkal várták a gyermekeket. A táborozókra pozitív hatással volt a természet és ló közelsége, a hét végére figyelmes lovasokká váltak. 

A Hírös Lovarda nagy figyelmet fordít a helyes ülés elsajátítására, ami a lovaglás alapja, ezét a gyerekek műlovon is gyakorolták ennek az elsajátítását. Szabad foglalkozáson szívesen, lelkesen gyakorolták, a lóra szállást és az alapgyakorlatokat, a kreatív gyerkőcök még kartonból színes fejet is készítettek a műlónak.

Nagy élményt jelentettek az ügyességi játékok; az akadálypálya és a puszta olimpia, ahol a kis lovasok egymást segítve minden tudásokat latba vetették, hogy minél sikeresebben oldják meg a feladatokat. 

Lovakon kívül a keresztes szürke szamárért és napos kislibáért is lelkesedtek a gyerekek. Amit szakértő gondozó mellett kezükre is vehettek.
A lovas táborozók nagy része úgy nyilatkozott, szeretné folytatni lovas tanulmányait és fejleszteni lovas tudásukat.