Felfüggeszthetik Király frakciótagságát

2022 már 30
Megosztás

Érdekes játszmába kezdett Király József, a Szövetség a Hírös Városért ellenzéki tömörülés szocialista csatára, miután elveszítette az előválasztást Bodrozsán Alexandrával szemben.

Bár az eredményen már nem változtatott, de ezt követően felfüggesztették Bodrozsán Alexandra frakciótagságát, mert az előválasztási kampány során felrúgta a szövetség etikai kódexét és az állítólagos szavazatvásárlásokkal rossz színbe tüntette fel Királyt, miközben mindezt bizonyítani sem tudta. 

A botrányos előválasztásról itt, és itt, valamint itt olvashatnak.

Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy Király csaknem 20 éves politikai karrierje véget ért, hisz négy év múlva már nagy valószínűség szerint nem őt jelölik országgyűlési képviselőnek.

A kapuzárási pánik elszabadult hajóágyúvá tette Királyt, úgy viselkedik, mintha ő lenne a parlamenti jelölt, így hát buzgón kampányol.

Buzgón támadja az UNIVER üzletközpont és parkolóház építését, miközben annak terveit maga is jónak találta a szakmai tervtanács ülésén, sőt önkormányzati kampányában még ő is parkolók létesítésével kampányolt.

Egy ideig ezt a kettős beszédet az általa vezetett álcivil, Kecskeméti Városszépítő Egyesület égisze alatt folytatta, legutóbb viszont már a Szövetség a Hírös Városért zászlói alatt.

Kétségtelen, Király a szövetség politikusa, de a frakció nem hozott állásfoglalást a beruházással kapcsolatban, sőt, volt olyan politikus, aki támogatta szavazatával az UNIVER beruházást.

Ez így mindenképpen egyéni akciója Királynak, miközben azt a látszatot kelti, hogy az ellenzéki frakció egységes álláspontjának meghatalmazott szószólója lenne. 

Nem kétséges, hogy ez ugyanolyan vétség a szövetség ellen, mint Bodrozsán Alexandráé, de vajon Királlyal szemben lesz e ódiuma?