Felmentették az orgoványi takarék elnökét a vesztegetés vádja alól

2018 jún 12
Megosztás
ítélethirdetés

Bár az ügyészség mindent megpróbált, most alulmaradt a bírósággal szemben egy kormányközeli vádlottal is rendelkező ügyben. 

A Kecskeméti Járásbíróság ugyanis kedden délelőtt felmentette a hivatali vesztegetés elfogadásának vádja alól Kiss Szilárd Miklós, moszkvai mezőgazdasági szakdiplomatát, Sziky Gyula, egykori nyíregyházi futballklub tulajdonost, valamint Gellért Imrét, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet volt elnökét, mert az egyetlen bizonyíték — a telefonbeszélgetéseik lehallgatása — ami ellenük szólt, nem használható fel jogi szempontból bizonyítékként, ezért vádlottakat a vesztegetés büntette alól bizonyítékok hiányában felmentette. Az ügyészség az ítéletet megfellebbezte.

A vád szerint a Kiss Szilárd által alapított Monte Tokaj 2008 és 2011 között több részletben félmilliárd forint hitelt vett fel a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettől. A kölcsönt nem törlesztette, majd a tönkrement pénzintézet követelése az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez került. 2013-ban Kiss Szilárd felkérte Sziky Gyulát, hogy segítsen neki a cégét terhelő követelés  megvásárlásában. A felkérés alapján Sziky tárgyalásokat kezdeményezett Gellért Imrével, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet akkori vezetőjével, akinek pénzt ígért a követelés megszerzéséért.

Dr. Vétek János bíró véleménye szerint, mivel a Sziky Gyula ellen indítványozott lehallgatást és titkos adatszerzés egy másik büntetőügyben rendelte el a bíróság, ezért ebben az ügyben — mivel mások a szereplői és nem az alapügyhöz  kapcsolódik — az nem használható fel bizonyítékként. A bíró hozzátette: mivel más további bizonyíték és tanúk sem voltak, akik a vádat alátámasztották volna, ezért egyedül felmentő ítélet születhetett az ügyben. A bíró részletesen kifejtette, hogy Kiss Szilárd valóban átadott Sziky Gyulának negyvenmillió forintot és felkérte a követelés megvásárlására, de az már a lehallgatási anyagok szerint sem bizonyítható, hogy ez a pénz eljutott a takarékszövetkezet vezetőjéhez, mert arról ilyen vonatkozásban nincs beszélgetés, csak a követelés vételáráról esik köztük szó. Hangsúlyozta: lehet, hogy ebben az esetben Sziky elkövette a befolyással üzérkedés bűntettét, hogy pénzt csalt ki Kiss Szilárdtól, de ez a bűncselekmény sem azonos a lehallgatás indokával, ezért ebben a vonatkozásban sem használható fel.

A per költségeit az állam állta.

Ha az ítélet másodfokon is megállja a helyét, akkor az állam további kártérítési perekre számíthat, mert a három vádlott előzetes letartóztatásban, valamint házi őrizetben is volt hosszú ideig.