Halálos sebességláz Kecskeméten
Két személyautó ütközött rettenetes erővel szombaton este Kecskemét belterületén. Az egyik - feltehetően vétlen - jármű 62 éves vezetője a helyszínen életét vesztette. Teljes útzár volt órákig.
A baleset a Halasi út és a Szabadkai utca kereszteződésében történt, ahová a VW Passat balra be akart kanyarodni. Ekkor érkezett szemből és a város felé tartott nagy sebességgel egy Mercedes ML terepjáró, amely nekiütközött a Passat-nak. A nagy erejű ütközés következtében a VW jóval arrébb, a Kassai utca kereszteződésén túl landolt. A balesetben egy villanyoszlop is kidőlt, egész pályás útzár volt, a forgalmat a környező utcákba terelték.
A városi hivatásos tűzoltóknak a Passat vezetőjét feszítővágóval kellett kiemelniük, a 62 éves férfi azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik autó két utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A Halasi úton a legnagyobb megengedett sebesség 50 kilométer/óra.
A baleset okait szakértők bevonásával vizsgálják.
Fotó: MTI/ Donka Ferenc