Hamarosan ítélet születik a KSE-ügyben

2023 ápr 20
Megosztás

Nyolc év tárgyalótermi hercehurca után, a nyári ítélkezési szünet előtt kihirdetik az első fokú ítéletet a Szegedi Járásbíróságon a felszámolás alatt álló Kecskeméti KSE Sportegyesületeket működtető kft.-ből elszivárgott százmilliók ügyében. 

Bár az elmúlt évek során a vádlottak és köreik próbálták bagatellizálni az arcpirító ügyet és benne a szerepüket, sőt, a közvélekedés is, hála a jól értesülteknek, arról cincogott, hogy nem lesz belőle semmi, elsimítják az egészet, ennek ellenére a bűnügyi felállás semmit sem változott. 

A vád ugyanaz maradt és az ügyész a nemrégen megtartott vádbeszédében továbbra is letöltendő szabadságvesztést indítványoz a per első öt vádlottja részére, egyedül a teljes beismerést tett VI. rendű vádlott részére kérnek felfüggesztett börtönbüntetést. 

Az ügy nem bonyolult, nem is ezért húzódott ilyen sokáig, hanem a számos játékos - köztük több külföldi kosárlabdázó - meghallgatása miatt, de a Covid-helyzet és annak korlátozó intézkedései sem gyorsították a pert.

A Szegedi Járási Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 2015-ben F. Zoltán, az önkormányzati tulajdonú kecskeméti sportcég ügyvezetője, és V. Attila, a Fidesz  akkori önkormányzati frakcióvezetője ellen, továbbá vádlott még a kft. könyvelője,  egy szegedi és egy pécsi illetékességű, valamint egy kocséri férfi, akik a pénzügyi mutyihoz a fiktív számlákat biztosították.

Nem túl életszerűek voltak a nagyértékű számlák

A Kecskeméti KSE Kft.-ét a Zombor Gábor által vezetett közgyűlés alapította 2009-ben azzal a céllal, hogy egy gazdasági társaság keretén belül működtesse a férfi felnőtt kosár, a kézi, valamint a röplabda csapatot.

A Kecskeméti KSE Kft. gazdálkodása csupán annyiból állt, hogy a bevételeinek egy részét az önkormányzat adta, a nagyobb hányadot viszont támogatók és szponzorok biztosították. 

A vád szerint: a másodrendű vádlott, V. Attila, a Kecskeméti KSE akkori marketing igazgatója kérte fel az első rendű F. Zoltán arra, hogy legyen a sportcég ügyvezető igazgatója, mondván, mindez formális dolog, csak névleg lesz rá szükség, a társaságot ténylegesen nélküle is elirányítják.

A játékosok papíron minimálbérre voltak bejelentve, a fizetésük nagyobbik, fekete részét viszont zsebbe kapták, pontosabban egy sporttáskából. Ezeket a pénzeket mind az első rendű vádlott, F. Zoltán ügyvezető kezelte, vette ki a bankból, valamint pénzautomatákból. A cég számlájáról kivett összegeket aztán úgy legalizálták, hogy a cég könyvelésébe fiktív, készpénzes  marketingszámlákat tettek be, mintha azokat fizették volna ki a százmilliókból. Végül olyan mértékű lett a vagyonvesztés, hogy az önkormányzati cég csődbe ment. A fiktív számlákon keresztül összesen 452 millió forint vándorolt ki és további 335 millió a fennmaradt követelés. F. Zoltán ügyvezető ellen a kézilabdások polgári pert indítottak az elmaradt fizetésük miatt, amelyet meg is nyertek ellene több mint 50 millió forint értékben.

Az ügyben a lavinát a KSE Kft. egyik felügyelőbizottsági tagja indította el 2011 tavaszán, aki szúrópróbaszerűen dokumentált néhány nagy összegű, kézzel írott számlát majd minderről feljegyzést készített és elküldte Zombor Gábor polgármesternek. Mivel a hivatal malmai túlságosan is lassan őrőltek, az anyag elkezdett szivárogni politikusokhoz helyi és az országos média is megkapta, így önjáróvá vált. Aztán jöttek sorra a büntetőfeljelentések, majd elfogultság okán landolt az ügy Szegeden.

A vádlottak tagadták a bűnösségüket, egyedül a VI. rendű vádlott tett teljes körű beismerő vallomást, miszerint semmiféle érdemi marketingtevékenységet nem végzett, pusztán a számlák kibocsátására kérték fel a KSE felé és mindezért pénzjutalékban részesült.