Hatástalan kézfertőtlenítőket értékesített
A közelmúltban kezdődött meg a Kecskeméti Járásbíróságon a kerekegyházi fantomkonzervgyár vezetőjének első büntetőpere, amelyben - a hatástalan kézfertőtlenítőinek a forgalmazása miatt - a Kecskeméti Járási Ügyészség gyógyszerhamisítás, iparjogvédelmi jogok megsértése, valamint rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntettével vádolja. Ítélet előreláthatólag ősszel lesz az ügyben.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Osztálya 2019 júniusa és augusztusa között közérdekű bejelentés kivizsgálását végezte el a Gladiolus Kft. által forgalmazott (gyártó: Meridian International Co. Ltd., Kína) Glady-SEPT higiénés kéztisztító és fertőtlenítő koncentrátum többféle kiszerelési tételét.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának a laboratóriumi vizsgálati eredményei szerint a termék a tőle elvárt fertőtlenítő - baktérium- és gombaölő- hatást egyik kiszerelési egysége vonatkozásában sem biztosította.
2019. július 24-én a hatóság helyszíni ellenőrzés során ismertette a termékre vonatkozó laboratóriumi eredményeket a Gladiolus Kft.-vel, majd a helyszínen felszólították az ügyvezetőt a termék forgalmazásának a megtiltására és a teljes raktárkészlet forgalmazását megtiltották.
A fentiek alapján a Gladiolus Kft.-vel szemben piacfelügyeleti eljárás indult és 8 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabtak ki, a cégre, továbbá elrendelték a termék kereskedelmi partnerektől való visszagyűjtését és a teljes árukészlet megsemmisítését.
A határozatok fellebbezés hiányában 2019. október 2-án véglegessé váltak.
A hatóság 2019. november 29-én helyszíni ellenőrzés során megvizsgálta az intézkedést megalapozó raktárkészletet. Ennek során megállapították, hogy a Gladiolus Kft. az intézkedésünket követően csaknem 8000 darab – laboratóriumi vizsgálattal igazoltan – nem megfelelő fertőtlenítő hatással rendelkező terméket értékesített a forgalmazás megtiltása és a raktárkészlet megsemmisítésének elrendelése ellenére. Emellett a helyszíni ellenőrzés időpontjában a raktári dolgozók éppen egy aznapi megrendelést készítettek elő, amelynek keretében az előkészítő raklapon 25 db 500 ml-es kiszerelésű, megsemmisítésre ítélt terméket is találtak.
B. Ede ügyvezető azt nyilatkozta az ellenőröknek, hogy kollégái tévedésből tettek a lefoglalt készletből a kiszállítandó raklapokra.
A hatóság 2019. december 3-án azonnal végrehajtandó biztosítási intézkedés keretében írásban is elrendelte a megmaradt készlet zárolását és 1 millió forint eljárási bírságot szabott ki.
A 2019. december 6-án a hatóság felkérte az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságot is, hogy az eset kapcsán vizsgálja meg a fogyasztók esetleges megtévesztését a termék forgalmazásával kapcsolatban.
A Járási Hivatal a vizsgálatot követően, 2019. december 12-én feljelentést tett az illetékes rendőrkapitányságon.
2019. december 18-án pedig a kézfertőtlenítőre vonatkozó országos forgalomba hozatali engedély visszavonását kezdeményezték az Országos Tisztifőorvosnál.
A Járási Hivatal 2020. február 11-én kereste meg az illetékes rendőrkapitányságot bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt.