Alison Holman egy meglehetősen hétköznapi tanulmányon dolgozott a mentális egészségről az Egyesült Államokban. Aztán történt egy tragédia.

2013. április 15-én, amikor futók százai haladtak el az évente megrendezett bostoni maraton célvonala mellett, két bomba robbant fel, tíz másodperc különbséggel. Három ember halt meg aznap, köztük egy nyolcéves kisfiú. Több százan megsérültek. Tizenhat ember végtagjait vesztette el.

Miközben a világ gyászolta a tragédiát, a hírügynökségek hónapokig - ha a tárgyalást is beleszámoljuk, évekig - tartó grafikus tudósításba kezdtek. A detonáció pillanatáról, az azt követő zűrzavarról és füstről készült felvételeket többször is sugározták. Az újságok tele voltak kísérteties képekkel: vérfoltos utcákról, gyászoló nézőkről és láthatóan megrendült áldozatokról, akiknek a ruháját a robbanás letépte a testükről.

Így történt, hogy Holman és kollégái az irvine-i Kalifornia Egyetemről egy nemzeti válság kellős közepén találták magukat, és közel 5000 ember mentális jólétére vonatkozó adatokon ültek, közvetlenül a válság bekövetkezése előttről. Elhatározták, hogy kiderítik, változott-e ez a helyzet az azt követő hetekben.

Intuitív módon nyilvánvaló, hogy ha valaki fizikailag jelen van egy terrorista incidensnél - vagy személyesen érintett egy ilyen incidensben -, annak valószínűleg ez rossz hatással van a mentális egészségére. Véletlenül volt néhány olyan ember a vizsgálatban, aki első kézből élte át a robbantásokat, és valóban igaz volt, hogy a mentális egészségük kárt szenvedett. De volt az eredményekben egy csavar is.

Egy másik csoportot ugyanis még jobban megrázott: azokat, akik nem látták személyesen a robbanást, de az azt követő héten napi hat vagy annál több órányi híradót néztek. Bizarr módon az, hogy ismertek valakit, aki megsérült vagy meghalt, vagy hogy a közelben voltak, amikor a bombák felrobbantak, nem jelezte előre a magas akut stresszt.

"Ez egy nagy 'aha' pillanat volt számunkra" - mondja Holman. "Azt hiszem, az emberek nagyon erősen és mélyen alábecsülik a hírek hatását."

Kiderült, hogy a hírközlés sokkal több, mint a tények semleges forrása. A bevándorlókhoz való hozzáállásunktól kezdve az álmaink tartalmáig képes belopózni a tudatalattinkba, és meglepő módon beavatkozni az életünkbe. Bizonyos kockázatok téves felmérésére  késztethet bennünket, alakíthatja a külföldi országokról alkotott nézeteinket, és esetleg egész gazdaságok működését befolyásolhatja. Növelheti a poszttraumás stressz, a szorongás és a depresszió kialakulásának kockázatát. Most már arra is vannak bizonyítékok, hogy a híradások érzelmi következményei még a fizikai egészségünket is befolyásolhatják - növelve a szívroham, vagy az évekkel későbbi egészségügyi problémák kialakulásának esélyét.

A legfontosabb, hogy már napi néhány órának is sokkal nagyobb hatása lehet, mint amire számíthat. Miért?

Amióta tavaly egy rejtélyes új vírus első jelzései jelentek meg Kínából, a televíziós hírek nézettsége rekordot döntött, mivel milliók kapcsoltak a napi kormányzati tájékoztatókhoz és tájékozódtak a legújabb halálesetekről, a lezárási szabályokról és a saját védekezésükhöz szükséges anyagokról szóló frissítésekről.

2020-ban azonban nem ezek a források jelentik az egyetlen, sőt nem is a fő módját annak, hogy naprakészen tájékozódjunk az aktuális ügyekről. Ha figyelembe vesszük a podcastokat, a streaming szolgáltatásokat, a rádiót, a közösségi médiát és a weboldalakat, valamint a barátok által megosztott linkeket, világossá válik, hogy folyamatosan a hírek levesében fővünk, attól a pillanattól kezdve, hogy reggel felébredünk, egészen addig a pillanatig, amikor este lehunyjuk a szemünket.

Meglepően kevés tanulmány vizsgálta meg, hogy mindez hogyan adódik össze, de 2018-ban - jóval azelőtt, hogy a vírus elől otthonunkba zárkóztunk volna, miközben körülöttünk kibontakozott egy súlyos globális válság - az átlagos amerikai naponta körülbelül tizenegy órát töltött a képernyők előtt, ahol a globális eseményekről szóló információk elől nehéz elmenekülni. Sokan közülünk még az elsődleges hírközlő eszközünket, a mobiltelefonunkat is az ágyba visszük.

Az agyunkban előrehuzalozott hatások

Az egyik lehetséges ok, amiért a hírek ennyire hatással vannak ránk, az úgynevezett "negatív irányú elfogultság", egy jól ismert pszichológiai furcsaság, amely azt jelenti, hogy nagyobb figyelmet fordítunk a körülöttünk zajló legrosszabb dolgokra.

Úgy gondolják, hogy ez azért alakult ki, hogy megvédjen minket a veszélytől, és segít megmagyarázni, hogy miért tűnnek fel gyakran jobban az emberek hibái, mint a pozitív tulajdonságaik, miért nyomasztanak minket a veszteségek jobban, mint a nyereségek, és miért motivál jobban a félelem, mint a lehetőségek. A kormányok még a politikájukba is beépítik ezt - a közvéleményt pozitív vagy negatív ösztönzőkkel irányítják, és az utóbbi sokkal valószínűbb, hogy működni fog.

Ez az elfogultság is felelős lehet azért, hogy a hírek ritkán vidám dolgokról szólnak. Amikor az egyik weboldal - az oroszországi székhelyű City Reporter - 2014-ben úgy döntött, hogy egy napig kizárólag jó híreket közöl, olvasóinak kétharmadát elvesztette.

Lehet, hogy ez az extra adag negativitás alakítja a hitünket?

A tudósok már évtizedek óta tudják, hogy a közvélemény hajlamos a következetes borúlátásra, amikor országuk gazdasági kilátásairól van szó. Pedig a "gazdasági ciklusok" - a gazdaságban a növekedés és a nehézségek közötti ingadozások - létezése a modern közgazdaságtan egyik sarokköve, amelyet évtizedes kutatások és tapasztalatok támasztanak alá.

Az a nézet, hogy a jövő mindig rosszabb lesz, egyszerűen téves. És potenciálisan káros is. Ha az emberek azt gondolják, hogy öt év múlva nem lesz munkájuk vagy pénzük, nem fognak befektetni, és ez káros a gazdaságra nézve. Ha a végletekig fokozzuk, kollektív pesszimizmusunk önbeteljesítő jóslattá válhat - és van némi bizonyíték arra, hogy a hírek részben felelősek lehetnek ezért.

Egy 2003-as tanulmány például azt találta, hogy a gazdasági hírek gyakrabban voltak negatívak, mint pozitívak - és ez a tudósítás jelentős előrejelzője volt az emberek várakozásainak. Ez egybevág más kutatásokkal, többek között egy hollandiai vizsgálattal, amit azt jelenti, hogy a gazdaságról szóló tudósítások gyakran nem felelnek meg a tényleges gazdasági eseményeknek - a valóságnál sötétebb képet festenek. Ez a következetesen negatív hozzáállás a közvélemény megítélését távolabb vitte attól, amit a gazdaság egészségi állapotának tényleges mutatói sugallnának. A közelmúltban egy tanulmány szerzői odáig mentek, hogy azt állították, a médiában megjelenő hírek felerősítik az elhúzódó gazdasági növekedés vagy visszaesés időszakát.

A hírek véletlenszerűen eltorzítják a valóságról alkotott képünket - és nem feltétlenül a jobbik irányba. Egy másik példa erre a kockázatról alkotott képünk.

Vegyük a globális turizmust. Ahogy az várható volt, az emberek általában nem szívesen mennek nyaralni oda, ahol politikai instabilitás, háború van vagy nagy a terrorizmus kockázata. Bizonyos esetekben a hírek közvetlen tanácsokat adnak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban - a kormányok utasításait közvetítik, hogy mondjuk egy világméretű járvány közepette haza kell jönni. De még akkor is, ha nincs hivatalos utasítás a távolmaradásra - vagy nincs racionális szükség rá -, a tudatalatti előítéleteken és gondolkodásunk hibáin keresztül befolyásolhatnak bennünket.

Ennek egyik lehetséges módja a "keretezési hatások", amelyek során az, ahogyan valamit - például egy tényt vagy választási lehetőséget - bemutatnak, befolyásolja azt, ahogyan Ön gondolkodik róla. Például egy olyan gyógyszer, amely "95%-ban hatékony" egy betegség kezelésében, vonzóbbnak hangzik, mint egy olyan, amely "az esetek 5%-ában sikertelen". A végeredmény ugyanaz, de - amint azt egy közgazdász szerzőpáros a 70-es és 80-as években felfedezte - nem mindig gondolkodunk racionálisan.

Egy tanulmányban, amikor a tudósok a résztvevőknek olyan híreket mutattak be, amelyek egyenértékű, de másképp megfogalmazott politikai instabilitásról vagy terrorista incidensekről szóló állításokat tartalmaztak, manipulálni tudták az adott ország kockázatosságának megítélését (21). Például, ha azt mondták, hogy egy terrortámadást "az al-Kaida és a hozzá kapcsolódó radikális iszlám csoportok" okoztak, az lényegesen aggasztóbb volt, mintha azt mondták volna, hogy "belföldi lázadó szeparatista csoport" - noha mindkettőnek ugyanaz a jelentése.

És ez még nem minden.

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a hírek még az álmainkba is beszivároghatnak.

A jelenlegi globális lezárások közepette sok ember szokatlanul élénk és ijesztő álmokról számol be. Az egyik magyarázat szerint ezek a "járványos álmok" a képzeletünk elszabadulásának az eredményei.

A hírek rosszat tesznek velünk

A hírek hatása egyfajta pszichológiai rejtély, mivel a legtöbbjük valójában nem érint minket közvetlenül. Mégis - mint a bostoni maratoni robbantások esetében, - a tudósítás rosszabb hatással lehet a mentális egészségünkre, mint a valóság.

Holmannak szerint valahogy az ismétlődésnek, sulykokásnak van ekkora hatása.

Holman szerint a hírek nem hűen tudósítanak az eseményekről. A hírszolgáltatók a reklámbevételektől függnek, ezért a nézettségért drámaiságot adnak a hírekhez, hogy a nézőket magukhoz csábítsák.

Holman szerint a probléma egy része az, hogy a globális drámák még soha nem voltak ennyire elérhetőek számunkra - ma már a világ bármely pontjáról részt vehetünk egy kollektív traumában, mintha a szomszédban történne. Ez pedig kihívást jelent a mentális egészségünk számára.

Tehát legközelebb, amikor azon kapja magát, hogy aznap már századszorra is megnézte a címlapokat, vagy aggódva görget végig a közösségi médián, ne feleddje: a hírek talán jobban befolyásolnak, mint gondolná.