A hónap utolsó napján újra SZÉP Kihívás

2017 ápr 25
Megosztás
Magyar Kerékpáros Klub Kecskeméti Szervezete

Április 30-án SZÉP Kihívás néven immár harmadik alkalommal szervezi meg teljesítménytúráját a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi szervezete, amely igen gyorsan jelentős népszerűségnek örvend. Több mint kétszáz résztvevő indult el a tavalyi kiírás alkalmával, és már az ideire is összejött 270 nevezés, pedig a feladat nem kicsi, kétszáz kilométert kell egy nap, pontosabban 12 óra alatt letekerni.

Az esemény fővédnöke ezúttal is Boronkay Péter paratriatlon világbajnok lesz.

A szervezet alapfilozófiája, hogy a nem hivatásos sportolókat is megszólítsák, próbálják ki, milyen nem hétköznapi sportteljesítményre képesek, illetve lehetőséget teremtenek a lélektanilag is fontos, 200 kilométeres határt átlépésére. (Az “el bírsz-e számolni kétszázig?" jelmondatuk is erre utal). Ezért rokonítják az utóbbi években különösen népszerű egynapos Balaton-kerülésekkel, ahol szintén nagyjából ugyanekkora távot, 206 kilométert kell letekerni egyhuzamban. Nemhiába amatőr országúti bringások, versenyzők is igen szép számban vesznek részt az eseményeiken.

A jelentkezők vasárnap egyszerre startolnak el, rendőri felvezetéssel, majd aztán néhány kilométer múlva már elengedik a bringásokat és az egyéni teljesítményeké a főszerep.

A hivatalos kiírás a www.szepkihivas.hu oldalon található.

Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Igen