Jövedéki adócsaló bűnszövetségre csaptak le a kecskeméti ügyészek

2018 szep 3
Megosztás

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei 2018. augusztus 30-án egy összehangolt akció keretében elfogták és őrizetbe vették egy jövedéki adócsaló bűnszövetség hat tagját, akik 2018 júliusától Nyíregyházáról, illetve Hajdú-Bihar megyéből szervezetten, továbbértékesítési céllal több mint 16 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát szereztek meg és szállítottak Bács-Kiskun megyébe.

A kecskeméti nyomozó ügyészek a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indítottak nyomozást, mert adatok merültek fel arra, hogy egy Bács-Kiskun megyéhez kötődő és szervezetten működő bűnözői csoport jövedéki adózás alól elvont cigarettát szerez meg nagy mennyiségben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében ismeretlen személyektől, majd a dohánytermékeket Bács-Kiskun megyébe szállítva továbbértékesítik.

A bűnszövetséget egy férfi testvérpár működtette, akik a csoport vezetésén kívül előfutóként az adójegy nélküli cigarettákat szállító járművet is kísérték.

A bűnszövetségben, a szállításokhoz szükséges kommunikációban részt vett egy nő is, aki a testvérpár egyik tagjának az élettársa. Az adójegy nélküli cigarettákat minden alkalommal egy további férfi bűntárs szállította. A szervezett bűnözői csoport működését segítette egy hivatásos állományú rendőr is, aki a szállításokhoz gépkocsikat szerzett és az előfutó autókat karbantartotta, de a kapcsolattartáshoz CB rádiókat is beszerzett. A bűnszövetség több mint 16 ezer doboz adójegy nélküli cigaretta megszerzésével jövedéki adóban a költségvetésnek 5 millió forintot meghaladó kárt okozott.

Az NVSZ által végzett kiterjedt felderítés alapján a kecskeméti nyomozó ügyészek 2018. augusztus 30-án egy összehangolt akció keretében lecsaptak a bűnözői csoportra. Az akcióban részt vettek a Terrorelhárítási Központ, az NVSZ, a NAV és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tagjai is. Az akció során a bűnszövetség tagjait cigaretta átvétele közben egy Hajdú-Bihar megyei benzinkúton tetten érték, elfogták a cigarettákat átadó férfit is. Ezen kívül 10 helyszínen egyidejűleg házkutatást tartottak, melynek során több mint 16.000 doboz jövedéki adózás alól elvont cigarettát, készpénzt és a rendőr gyanúsított lakóhelyén engedély nélkül tartott lőszereket is lefoglaltak.

A nyomozó ügyészek a bűnözői csoport tagjait – öt férfit és egy nőt – őrizetbe vették és üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőr bűntársat az engedély nélkül tartott lőszerek miatt lőszerrel visszaélés bűntettével is meggyanúsították.

 A nyomozó ügyészek kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését is, ugyanis a bűncselekmények súlyossága, szervezettsége és egyes gyanúsítottak határon átnyúló kapcsolatai miatt tartani kell az elkövetők szökésétől és elrejtőzésétől, illetve a bizonyítás veszélyeztetésétől. Ezen kívül az ügyészség szerint a bűnismétlés veszélye is a letartóztatás elrendelését indokolja.