Kecskemét polgármestere várandós, őszre kisbabája lesz

2018 ápr 26
Megosztás
Szemereyné Pataki Klaudia

Szemereyné Pataki Klaudia a várandóságát a csütörtöki képviselő-testületi ülésen napirend előtt jelentette be, miután Lévai Jánosné frakcióvezető a közelgő anyák napja alkalmából az édesanyákat köszöntötte és az anyaság jelentőségéről beszélt.

Kecskeméten néhány hete már elindult a szóbeszéd, hiszen a polgármester asszony áldott állapota már szemmel látható.

Szemereyné elmondta:

a kislányom születését követően éveken keresztül terveztünk kistestvért a családommal, amely a jó isten kegyelméből most adatott meg a számunkra. 

Hozzátette: azért mondom el most ezt, mert önök a munkáltatóim. A negyedik hónapban járok, a kisbabát szeptemberre várom, úgy készülök, hogy ekkor veszem ki a szülési szabadságot, de mindeközben a legjobb tudásom szerint igyekszem dolgozni, majd mihamarabb visszatérni és tovább szolgálni a várost.

Információink szerint Szemereyné Pataki Klaudia szerepet kapott volna a negyedik Orbán-kormányban, de ez épp a várandósága miatt hiúsult meg. A  Fidesz szeretné, ha továbbra is közéleti szerepet vállalna, ezért a 2019-es helyhatósági választáson ő a párt polgármesterjelöltje Kecskeméten.

A polgármester asszony bejelentését nagykoalíciós vastaps fogadta.