Kecskemétről indult egy világdal premierje
Szabó Zoltán kecskeméti tanár és felesége ismert zenészbarátaikkal készítettek egy szerzeményt, amely a napokban 56 zenei és kulturális weboldalon keresztül indult világ körüli útjára.
Szabó Zoltán a Kecskeméti Humán Középiskola Németh László Gimnáziumának magyar-történelem szakos tanára. Akikkel az elmúlt három évtizedben dolgozott, illetve tanított, mind tudják: a zene az élete. Közreműködött már fesztiválok, alkalmi műsorok, valamint színházi előadások mellett mint zeneszerző.
A színpadi oldaláról is sokan ismerik. Egy időben kihagyhatatlan volt nyaranta az általa szervezett macskaközi “vudsztok” fesztivál a házuk udvarán, ahol egész nap éjbehajlóan váltották egymást a fellépők és szóltak az örökzöld rock, illetve beatslágerek.
Szabó tanár úr alapította mindezek mellett az ingyenvisz.hu közösségi portált, amelyen a legkülönbözőbb használati tárgyak, dolgok, eszmék cserélnek gazdát, illetve találják meg az új tulajdonosaikat ingyen.
Szabó Zoltán — akárcsak a saját legendás rockgenerációja — mára a letisztult, akusztikus világból próbálja megszólítani fénysebesen digitalizálódó jelenünket.
Legutóbbi szerzeménye Paul Verlaine: Őszi chanson (Chanson d’ automne) című versének az általa megzenésített változata, amelyet a felesége, Tatár Anita ad elő francia nyelven.
A dalt vibrálóan izgalmassá teszik Rácz Gábor zongorista, valamint Rácz József bőgős, világhírű roma jazz- és bárzenészek szólói, improvizációi.
A formátum neve Luxembourg Acoustic. A név utalás a Luxemburg Rádió éjszakai adásaira, amely a 60-as 70-es évek magyar fiataljainak az egyetlen lehetőség volt, hogy nyugati, szabad zenéket hallgathassanak egy vasfüggöny mögötti országban.
Szabó Zoltán a Hírösvénynek elmondta: gyerekkora óta szól benne ez a melankolikus vers, amelynek a nyugtalanító feszültségét a transzcendencia, a fizikán túli világ utáni sóvárgás, valamint az elmúlás ismeretlenségétől való félelem kettőssége adja.
A dal producere és hangmérnöke a Coventryben élő Szigeti Dénes. A felvétel utómunkái a világ több pontján zajlottak. A videoklipje — amelynek helyszíne egy kecskeméti kávézó volt — Kovács M. Zoltánnak, a Szegedi Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezető operatőrének a munkája.
A dalt a brit Shamanize Records adta ki és 56 weboldalon hallható, illetve vásárolható meg.
Kapcsolódó kampányoldalak:
iTunes:
https://itunes.apple.com/gb/album/chanson-dautomne-single/id1037401326
(angol)
https://itunes.apple.com/hu/album/chanson-dautomne-single/id1037401326
(magyar)
https://itunes.apple.com/us/album/chanson-dautomne-single/id1037401326
(USAi)
Amazon:
http://www.amazon.co.uk/dp/B014VVYTGO/ref=sr_1_1?s=dmusic&ie=UTF8&qid=14...
(USA)
http://www.amazon.de/Chanson-dautomne/dp/B014VIHZXG/ref=sr_1_2?ie=UTF8&q...
(német)
http://www.amazon.com/Chanson-dautomne-Luxembourg-Acoustic/dp/B014VF4UV4...
(USA)
Soundcloud:
https://soundcloud.com/shamanizerecords/chanson-dautomne