A kihívásokkal is sikeresen zárult a Hírös 7 Fesztivál

2021 szep 1
Megosztás

Idén augusztus 20-29. között rendezte meg Kecskemét a legnagyobb múlttal rendelkező, egyben legrangosabb fesztiválját, a Hírös Hét Fesztivált. A népszerű hagyományos programok mellett idén is számos új elemmel találkozhattak az érdeklődők.

- Habár 2021-ben a Hírös Hét megrendezése számos kihívás elé állította a szervezőket, hiszen a pandémiával járó megszorítások miatt a bizonytalan helyzet rendkívüli rugalmasságot igényelt, szerencsére végül mégis meg tudtuk rendezni a fesztivált. Hálásan köszönjük minden támogató hozzájárulását, és a város segítségét a rendezvény létrejöttében – mondta el Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató. 

A program a helyzetre való tekintettel az utolsó pillanatig képlékeny volt, ennek ellenére az új generációs programsorozat, melynek keretei között Zséda, a Kiscsillag, a Blahalouisiana, és az Irie Maffia is fellépett, nagy sikert hozott. Emellett a szervezők igyekeztek minden kecskeméti zenekar részére fellépési lehetőséget biztosítani, idén is szerves része volt a rendezvénynek a helyi együttesek bemutatkozása. Ladányi Kovács Zoltán elmondta, vannak, akik már jó ideje visszajáró vendégek a régió legnívósabb fesztiválján, köztük olyan banda is akad, melynek tagjai sztárallűrökkel is gazdagodtak az évek során. 

A New Generation programjai mellett természetesen a klasszikus programok kedvelőire is gondoltak a szervezők: a Hírös7 Klasszikusok egy új, hagyományteremtő programsorozattal, a Kecskemét, a templomok városa c. rendezvénnyel gyarapodott az idén. Köszönhetően a Nemzeti Kulturális Alap és az EMMI támogatásának, így még hangsúlyosabbá vált a klasszikus zene a rendezvény kínálatában. Magas szintű élőzenei koncertélményt nyújtott az értő fülűek részére Gesztesi-Tóth László orgonaművész és Ducza Nóra szopránénekes, a Savaria Barokk Zenekar, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Határontúli Zenekar és a Purcell kórus. Sőt, a komolyzene a főtérre is kiköltözött, hiszen Kuna Lajos vezetésével az M. Bodon Pál Zeneiskola a Nagyszínpadra is teljesértékű klasszikus koncertélményt varázsolt, méghozzá a gyerekek számára is befogadható módon. A klasszikusok mellett ugyanis Aladdin-feldolgozások is befértek a koncert végére, a kicsik legnagyobb örömére. 

A jobbnál jobb koncertek mellett reformkori divatbemutató, zenés előadással tarkítva, bábjátékok, érzékenyítő programok, HírösVacsora, gigantikus NERF pálya, DJ show, kistérségi gálaműsor, koktélparádé is helyet kapott a színes kínálatban. Különleges programokból tehát idén sem volt hiány a Hírös Hét Fesztiválon, a rendezvény legcukibb eseménye pedig ezúttal is a hagyományos babakocsis felvonulás volt. Tűzijáték helyett augusztus 20-án látványos, zenés, tematikus animációs lézershow kápráztatta el a nézőközönséget. A kezdeti remek idő után sajnos a rendezvény végére beköszöntött az ősz, de a mostoha időjárás ellenére is szépszámú érdeklődő közönség látogatta 9 napon keresztül a kecskeméti fesztivált. 

Fotó: Varga-Fekete Dániel