Az áruházban vastag csomagragasztó szalagokkal jelölték meg padlón a húsos pultnál, valamint a pénztáraknál, hogy ki hová állhat a sorban, megtartva így a kellő higiéniás távolságot egymástól. 

A nagy darab, tetovált fickó a két ragasztóból rakott kereszt között állt, senki nem mert neki szólni. Leginkább a tetoválásai miatt, amelyekben lassan összefolydogáltak a színek, mert jó ideje nem gyúrt már. Igaz, a bevásárló kocsija is kirítt a sorból, több rekesz dobozos sör, kolbászhegyek és Cinzano pezsgők sorakoztak benne liszt, cukor és törlőkendők helyett. A telefonja folyamatosan csengett a Lambada zenéjére. Nagy nehezen kibányászta a kis táskájából, amit addig a hóna alatt szorított.

- Na hela!… Jaj, ugyan mire gondolsz?… Mióta ismerjük egymást? …Volt olyan, hogy nem tartottam a szavam, na egyet mondjál!…Persze, persze, hogy megadom, de most karantén van, tudod, mert olaszból hordjuk az autókat, csak utána tudunk erről beszélni, igazán nem tehetek róla….. Megérthetnéd, higgyél már nekem, egy kurva karanténba vagyok zárva, már rég ott lennék nálad, mondta egyre hangosabban, aztán kis csend után befejezte:

- Isten vagy, te leszel az első, ha kiengednek!

Alig, hogy letette újra felcsendült a tánc zenéje. 

Igen,…igen, én vagyok…tényleg?… hát nehezen hiszem el, mert mi mindig be szoktuk fizetni, nincs elmaradásunk. Nézze, megtenném, Isten az atyám, de hát a karantén miatt, most nem megy, ezt meg kell érteniük….Mikor, mikor, most mondtam, hogy karantén van, nem én találtam ki, elrendelte az atyaúristen, mit tudom én hogy ki…. Igen, majd akkor, ha véget ér és a teátrálisan kinyomta a telefont. 

Tízezresekkel fizetett, s míg öles léptekkel haladt, a bevásárlókocsiban csörögtek az üvegek és közben megállás nélkül szólt a Lambada hullámzó, felhőtlen könnyűsége.

- rajnai -