A múlt héten a kiskunhalasi járványkórházban elhunyt a kecskeméti piarista rendház két tagja: november 4-én éjjel a 72 éves Balázs Gergely (képünkön jobbra), rákövetkező éjjel a 78 éves Szabó István. Egykori tanítványuk, Faragó Artúr, a Váci Egyházmegye kórházlelkésze emlékezik rájuk nekrológjában.

Már majdnem negyven éve, hogy először találkoztam a tanár urakkal. Megérkeztünk a kollégiumba és vártuk, hogy mi fog történni, kezdtünk barátkozni egymással. Megismerkedtünk új szavakkal, mint például azzal, hogy „externista”. És irigykedtünk azokra, akik Szabó tanár úr édesanyjánál lakhattak, a zsúfolt kollégium helyett.

Furcsán megrendítő, hogy most egyszerre kell búcsúznunk és emlékeznünk két volt tanárunkra és nevelőnkre. Hiszen régen is volt már az a négy Kecskeméten töltött év, de személyiségünket, egész életünket formálta, és ott vannak a képek, jelenetek a kincses dobozainkban.

„Mennyei Atyám! Hálát adok az egészséges pihenésért, amellyel megajándékoztál. Újraébredt lelkem legyen egészen a Tiéd!” Kívülről tudtuk XXIII. János pápa imáját, amit reggelente imádkoztunk, és figyeltük, hogy valóban ott van Balázs tanár úrban a megnyerő modor és a szikrányi humor. Amikor ő volt a prefektus, tudtuk, hogy lehet egy kicsit lazítani, talán több „csínyt” is megengedtünk magunknak, mint kellett volna.

Az esti telefonügyeleteken üldögéltünk Szabó úrék előszobájában, tudtunk egy kicsit beszélgetni is vele a kapcsolások és az üzenetek átvétele közben.

Az orosz nyelvet nem annyira szerettük. Holczer tanár urat váltva, egy kis ideig Balázs tanár úr próbálkozott vele, hátha mégis előrébb jutunk. Hiába volt a „kedves barátaim” megszólítás, mégse lett sok eredmény.

Sokat dolgoztunk a rendház tetőtér-beépítésén, hogy aztán az új kollégiumi rész első lakói is mi lehessünk. Festettük a boltívek fölé szerkesztett vasvázat, szigeteltünk üveggyapottal, hordtuk a törmeléket. Egyik alkalommal, ahogy Szabó tanár úrral együtt vittük a nagy kosárban a betonyp lapdarabkákat, nem tudtam tartani, nagyon nehéz volt. Csöndes stílusában csak annyit mondott: szólhattál volna, mielőtt eldobod.

Az új csónakháznak együtt kezdtük el ásni az alapjait. Nem volt könnyű munka, de túl izgalmas se. Hogy mégis legyen kedvünk, néha megálltunk, mondta, hogy menjünk át evezni. A régi csónakháztól nekivágtunk, kerültünk egyet-kettőt a tavaszi ártól magas vízben a szomszéd kerítések fölött, majd folytatódott az ásás.

Reggelente együtt róttuk a futóköröket a kollégium udvarában a pályák körül. De azzal is kitartásra nevelt, amikor Żukra pattanva mentünk a tájékozódási versenyekre és teljesítettük a távokat.

Új csónakokat építettünk, egy-egy új réteget leterítve az üvegszálból, lakkal lefedtük, csiszoltunk. Létrejött a kezünk munkájával valami, amit aztán használhattunk, örülhettünk annak, amiért mi dolgoztunk.

Mit tanultunk tőlük? Ahogyan olyan sokszor énekeltük: 

„Hitre, tudásra, szép életre, jóra, 

Példaadója!”

Köszönjük a példát, a nevelést!

Faragó Artúr, 1981/85 B

Az elhunyt lelkipásztorok temetése 2020. november 14-én, szombaton lesz zárt körben. A Kecskeméti Televízió közvetíti a gyászszertartásokat, valamint a kecskeméti Szentháromság Piarista Plébánia online közvetítést szervez. Részletek EZEN az oldalon olvashatók. A temetési szertartást Szakál Ádám, a Piarista Rend Magyar Tartományának provinciálisa fogja vezetni.

Fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya–Magyar Kurír